2019 tavaszától Debrecenből is repülhetünk Máltára

Forrás: turizmus.com

 2018. október 23. 17:42

A fővárosban a palazzókból kialakított butikhotelek, a vidéki kínálatában pedig luxusparasztházak várják az utazókat.

Málta egyre népszerűbb a magyar utazók körében, ezt jelzi, hogy az előző évhez képest 2017-ben 28 százalékkal több magyar vendég érkezett a szigetországba. A tavalyihoz hasonlóan az idei szezon is nagyon jól alakult – a Máltai Idegenforgalmi Hivatal többek között ezt megköszönni és megünnepelni hívta meg partnereit egy kötetlen, vacsorával kísért budapesti sétahajózásra.

Amint azt Hangya Edina képviseletvezető rövid prezentációjában elmondta, Málta turizmusa összességében dinamikusan növekszik, a 2010 óta eltelt időszakban közel 1 millióval nőtt az éves teljes vendégszám. A jó összeköttetésnek köszönhetően a kelet-európai térségből is egyre többen érkeznek a szigetországba. Magyarországról 2017-ben közel 27 ezren választották úti célként Máltát, az átlagos ott-tartózkodás 6,6 éjszaka volt. Mivel ma már mintegy 5000 magyar él az országban, a látogatóba érkező rokonok és barátok is emelik az utazások számát.

Málta igyekszik lépést tartani

Fotó: turizmus.com

Málta igyekszik lépést tartani a növekvő érdeklődéssel, ezt mutatja, hogy 2017-ben összesen 686 új ágyat adtak át, a közeljövőben pedig további 20 ezerrel növekszik a férőhelyek száma. De a szálláshelyek nem csak számban, hanem változatosságban is bővülnek. A főváros, Valletta kínálatában újdonságot jelentenek az óváros kisebb palotáiból átalakított 6-8 szobás hangulatos „palazzo” butikhotelek. Aki pedig másféle romantikára vágyik, az Gozo szigetén immár nyaralókká alakított luxus parasztházakban is megszállhat.

Nyaralókká alakított luxus parasztházakban is megszállhat

Fotó: turizmus.com

Málta továbbra is főként a nyaralóvendégek körében népszerű (ők teszik ki a beutazók 85%-át). Emellett a kétnyelvű ország angol nyelvtanfolyamai is egyre keresettebbek, miközben esküvői helyszínként és nászútra is mind többen választják a témában speciális kínálatot nyújtó Máltát. Ezen a téren ugyancsak találunk újdonságot: ettől az évtől már azonos nemű párok hivatalos házasságkötésére is van lehetőség a szigetországban. Ez komoly vonzerő lehet az LMBT közösség tagjainak.

A kétnyelvű ország angol nyelvtanfolyamai is egyre keresettebbek

Fotó: turizmus.com

Mivel a magyar utazók körében évről évre nagyobb hangsúlyt kapnak a hosszú hétvégék, és Valletta mindössze kétórás repüléssel elérhető, gyarapodik azoknak a száma is, akik nem egy egész hetet, hanem csak néhány napot töltenek a szigeten. Valletta 2018-as Európa Kulturális Fővárosa programja idén erre is jó apropót kínált, illeszkedve ahhoz az általános törekvéshez, hogy az ország kulturális desztinációként is egyre vonzóbb legyen.

Jó hír, hogy Magyarország és Valletta között tovább bővül a repülőjáratok száma: 2018. november 1-től a Wizz Air kedden és szombaton (2018. november 1–10. között és 2018. dec. 20. – 2019. jan. 10. között + csütörtökön is), míg a Ryanair hétfőn és pénteken indít járatokat. 2019. április 1-től pedig a Wizz Air már Debrecenből is repül Máltára, heti két, majd négy alkalommal.