2025-re megelevenedik a középkor a füzéri várban

Forrás: MTI

 2019. november 24. 10:03

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz.

A beruházás mintát adhat a többi erődítmény későbbi felújításához is –fogalmazott a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren. Tuzson Bence a füzéri várfelújítás második ütemének kezdetét jelző időkapszula elhelyezési ünnepségén elmondta:

a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 38 várunk és kastélyunk újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul.

A füzéri beruházás második üteme 2021-ben fejeződik be, 2025-re érhet véget a teljes beruházás.  Az építkezéssel nemcsak a falakat és a tetőket húzzák fel, de a látogatók számára megelevenedik az a középkori hangulat, amellyel átélhetővé válik a történelem.

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz

Fotó: MTI / Vajda János

Füzér és a füzéri vár jelentős történelmi események tanúja volt, hiszen a terület Bánk bán tulajdona volt, 1235-től királyi birtok, utána pedig olyan neves családok birtokolták, mint a Nádasdyak vagy a Perényiek. 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr az erődítményben őrizte a Szent Koronát. Később a vár áldozatául esett az osztrák hadsereg rombolásának, ami miatt 300 éven át "Csipkerózsika álmát" aludta az erőd.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett céljuk a vár és környezetének megóvása, megőrzése az eljövendő nemzedékek számára.

A kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabont házakat, gyümölcsaszalót, liktárium helyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat, de felépül majd a Várkapitány háza, a Rimay ház – Rimay János életét bemutató szoba is.

Egyedi élményelemként az úgynevezett Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja az érdeklődőket. Kiállítással bővül a füzéri alsóvár, a vár infrastruktúrájához, a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva.

Virág Zsolt miniszteri biztos (b), Tuzson Bence államtitkár (k) és Horváth Jenő polgármester (j) időkapszulát helyez a várkonyha falába a füzéri vár felújításának következő ütemét indító ünnepségen

Fotó: MTI / Vajda János

Horváth Jenő, Füzér polgármestere elmondta, hogy a vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg 2016-ra, amelynek eredményeként azóta jelentősen megnövekedett a turistaforgalom.

A felújítás óta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent.

Hozzátette: most a konyha és sütőház kivitelezése kezdődik meg 622 millió forintból, Rudolf Mihály tervei alapján, a parkoló bővítése, a parkoló és játékkert fejlesztése további 200 millió forintba kerül majd, azután következik a kiállítási és programelemek elhelyezése. A második ütem teljes költségvetése másfél milliárd forint –- mondta a polgármester.

Eddig körülbelül négymilliárd forintot költöttek a vár felújítására, a teljes befejezéshez pedig további hatmilliárd forintra lesz szükség. A szakemberek szerint a befejezés után a vár látogatottsága meghaladhatja az évi 140 ezer látogatót.