2030-ra 121 millió külföldi vendégéjszaka is várható Németországban

Forrás: turizmus.com

 2014. november 26. 20:55

A németországi beutazás a következő években továbbra is erőteljes bővülésnek néz elébe: a következő évtized végéig realista előrejelzésnek minősül a 2013-as 67,8 millió külföldi vendégéjszaka számának 121,5 millióra növelése (kempingek nélkül) – ez majd 80 százalékos emelkedésnek felel meg.

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) november közepén tartott igazgatótanácsi különülésén mutatta be előrejelzését, amely különböző verziók mérlegelésén alapszik.

„A DZT különlegesen sikeres munkát végez Németország nemzetközi marketingjében. A most elkészített előrejelzéssel a DZT kidolgozott magának egy biztos alapot arra, hogy folyamatosan továbbfejlessze eddigi stratégiáját – magyarázza Klaus Laepple, a DZT igazgatótanácsának elnöke. – A piackutatási eredmények alátámasztják a DZT irányvonalát, és körvonalazzák a jövőbeli marketingtevékenységekhez szükséges befektetéseket”.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatósági elnöke szerint: „A 2010-es előrejelzésünk az 1995–2009 közötti vendégéjszakaszám-fejlődésből indult ki, és 2020-ra 80 milliós lehetséges külföldi vendégéjszaka-volumennel kalkulált. Elemzőink a 2030-as évre az UNWTO számítási modelljeihez hasonlóan további erőteljes növekedést jeleznek: az évi 3,5 százalékos növekedésre alapozva a németországi beutazás elérheti a 121,5 millió külföldi vendégéjszakát.”

 

A különböző adatforrások elemzése

Az előrejelzés tartalmazza számos különböző semleges forrás teljesítménymutatóit (Key Performance Indicators – KPI). A Szövetségi Statisztikai Hivatal a „Németországi Turizmus fejlődése 1995–2012 között” adatai az előrejelzés egyharmadát teszik ki, a többi rész ezen kívül az „Európai szállásstatisztika 2002–2012” adataiból, az UNWTO és a WTTC világturisztikai előrejelzéséből, a küldőpiacok gazdasági fejlődésének analitikájából, illetve a külföldi piacok kereskedelmi repülőforgalmának fejlődéséből áll.

 

Három előrejelzési modell

Az így kiszámított küldőpiaci előrejelzési számok három modell alapját alkotják: az alacsony verzió 104 millió külföldi vendégéjszakát mutat 2030-ra, a magas 134 milliót. A kettő között van az átlagos verzió 121,5 millió vendégéjszakával, amelyet a DZT az UNWTO számítási módszeréhez hasonlóan előnyben részesít. „Ez a modell erőteljesebb és gyengébb növekedési évek váltakozását feltételezi, így elébe megy a folyamatos növekedési dinamikához kötődő elvárásoknak” – magyarázza Petra Hedorfer.

 

A nemzetközi turisztikai fejlődés a németországi beutazás alapja

Az elkövetkező években Európa az előre jelzett átlagban 3,3 százalékos növekedési rátájával és kereken 73 százalékos piaci részesedésével 2030-ban is Németország legfontosabb küldőpiaca marad. Jelentős növekedés és a piaci rész növekedése várható a nagy potenciállal rendelkező piacokon mint Délkelet-Ázsia, Dél-Amerika, illetve a Közép-Keleten. Az európai küldőpiacok összesen 37,3 millióval több vendégéjszakát generálhatnak – a növekedés minden régióban lehetséges. A tengerentúli piacokon a DZT 16,1 milliós vendégéjszakaszám-növekedést tart reálisnak, ezzel a piaci rész 23,1 százalékról 26,2 százalékra növekedne. Az előrejelzés szerint a legnagyobb fejlődést Kína (plusz 3,2 millió vendégéjszaka), a Közel-Kelet arab államai (plusz 2 millió vendégéjszaka) és az Amerikai Egyesült Államok (plusz 1,9 százalék) mutathatják, míg a BRIC-államok összesen 10,1 milliós vendégéjszakaszám-növekedést produkálhatnak 2030-ig.

DZT