24 hónapra tolhatják ki a Kurzarbeitot Németországban

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 17. 11:02

24 hónapra meghosszabbítaná a rövidített munkaidős bértámogatási programot (Kurzarbeit) Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter.

A kereszténydemokrata politikus a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva a hétvégén azt mondta: a koronavírus nem fog hirtelen eltűnni a következő hetekben, és a német vállalkozásoknak és alkalmazottaknak szükségük van egy világos jelzésre a kormánytól arra vonatkozóan, hogy velük lesznek az egész válság alatt, és senkit nem hagynak szükségtelenül az út szélén.

Jelenleg maximum 12 hónapig lehet igénybe venni a bértámogatást Németországban

Fotó: 123rf

A koronavírus-járvány miatt Németországban eddig soha nem látott mértékben veszik igénybe a vállalkozások a Kurzarbeit intézményét. A német szövetségi munkaügyi minisztérium legutóbbi hivatalos adatai szerint májusban 6,7 millió főt (áprilisban 6,1 millió főt) foglalkoztattak Kurzarbeit keretében. Összehasonlításképpen: az eddigi rekordot a pénzügyi világválság idején, 2009 májusában mérték, akkor 1,44 millió volt ez a szám – írja a fvw.de.

Németországban a Robert Koch Institut adatai szerint 2020. augusztus 17-én reggelig 224.014 koronavírusos esetet regisztráltak.