25 helyszínen 300 program a Savaria Történelmi Karneválon

Forrás: MTI

 2017. augusztus 22. 14:51

Huszonöt helyszínen csaknem háromszáz programot kínál idén a Savaria Történelmi Karnevál, amelyet augusztus 24. és 27. között, immár tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg Szombathelyen.

Grünwald Stefánia elmondta: természetesen megőrizték azokat a fő helyszíneket, amelyek az elmúlt években már beváltak, így a történelmi témaparkba idén is az ókori hagyományőrzőket várják, ahol ókori harci bemutatók és történelmi előadások lesznek, a Gáyer parkban napközben a gyermekprogramok, este pedig a felnőtteket várja Thália kertje színházi programokkal.

Felsorolása szerint ismét kinyit az Öreg Város Vására, ahol 170 kézműves kínálja termékeit; látogatható lesz a borok utcája, ahol 44 borászat 94 féle borát kóstolhatják a karneválozók; benépesül a sörtér is, ahol helyi zenekarok lépnek a színpadra, de várja az érdeklődőket a Keleti udvar és a Művészetek utcája, valamint a Civil korzó is.


A kulturális programok egyik fő helyszíne idén is a főtéri Fórum színpad, ahol a négy nap során olyan együttesek lépnek színpadra, mint például a Honeybeast, a Soulwave, a Savaria Szimfonikus Zenekar, valamint Snétberger Ferenc és tanítványai.

Hozzáfűzte: az ünnepélyes karneválnyitó ceremóniát szintén a Fórum színpadon tartják, csütörtökön este nyolc órakor lobban majd fel a karnevál lángja és ugyanott lesz vasárnap este a karneválzáró is.
Grünwald Stefánia hangsúlyozta: a történelmi karnevál legnagyobb látványosságának továbbra is a jelmezes felvonulás ígérkezik, amelyet pénteken és szombaton is 19 órától tartanak csaknem kétezer jelmezes részvételével.

A kísérőhelyszínek közül idén először várja vendégeit a Magyar udvar, ahol esténként táncházat rendeznek, valamint színvonalas programot kínál a Zsidó udvar is, ahol szombaton este például fellép Hernádi Judit és Gerendás Péter, akik Bob Dylan-dalokat adnak elő magyarul.

Új szereplője a karneválnak a ELTE Savaria Egyetemi Központja, amely önálló standon mutatkozik be, de a Mérnök mozi is, amely az ókori Savariától a mai Szombathelyig különböző korokban felépült mérnöki alkotásokra irányítja rá a figyelmet.

A szervezők számítása szerint a négy nap során 130-150 ezer embert fordulhat meg a karneválon, akik idén már ne csak a karnevál borát, a karnevál tortáját, hanem a karnevál kenyerét is megkóstolhatják.