A csipke mint turisztikai attrakció

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. július 06. 11:27

A július 2–7. közötti 30. Csipkehét – melynek idén Kazincbarcika adott otthont – fókuszában a Kárpát-medence csipkekultúráját bemutató kiállítás állt.

A tárlat – mellyel párhuzamosan műhelyfoglalkozásokat is tartottak – szakmai  rendezője a 140 tagú Magyar Csipkekészítők Egyesülete, melynek elnöke Vonsik Zsuzsa elmondta, hogy az elmúlt három évtizedben hazánk különböző településein – többek között Debrecenben, Pécsett, Zalaegerszegen, Szegeden, Őcsényben, Bázakerettyén, Tatabányán – tartottak csipkeheteket. A kiállításokat és a műhelyfoglalkozásokat ez idő alatt több ezren látogatták. A találkozókon a csipkekészítés történetét, illetve a készítés fortélyait ismerhették meg. Különleges kézműves tevékenységről van szó, amely ma már ritkaságnak számít.

Különleges kézműves tevékenységről van szó, amely ma már ritkaságnak számít, de igazi turisztikai attrakció lehet

 

A kiállításon bemutatott csipkék nagy részét a Magyar Népi Iparművészeti Tanács zsűrizte. Kétféle csipkét láthatnak az érdeklődők, a Pannóniát mint stílust, amelynek művelője Román Andrásné zalaegerszegi népi iparművész. A gömörit pedig – amely egy tájegységet jelöl –, Neszádeliné Kállai Mária kazincbarcikai népi iparművész, a Népművészet mestere készítette. A műhelymunkára Esztergomtól Hódmezővásárhelyig, illetve Miskolctól Szolnokig sokan vettek részt a hazai csipkekészítők közül. A tárlat megnyitójára készült el a Gömöri csipke című képes album immár bővített kiadása, amelyet a bemutattak a résztvevőknek.

A kiállítás és a műhely háziasszonya Neszádeliné Kállai Mária munkatársunknak azt emelte ki, hogy az elmúlt időszakban sokat változott a helyszín, Kazincbarcika városképe.  Így mostanában egyre nagyobb számban fedezik fel a turisták is a települést. Mindez a fejlesztéseknek köszönhető, miután egyre inkább a virágok, a parkok és szobrok díszítik a várost, amely vonzó vendégek körében. Így ideális környezetben tartják a 30. Csipkehetet, amelyen az ország különböző részeiből érkezett kézművesek is részt vettek.

Gömöri csipkék a tárlaton

Fotók: Mentusz Károly

S hogy mindenki jó előre beírhassa a naptárába, mikor láthat újra csipkecsodákat:  2019 júliusának első hetében Hódmezővásárhelyen tartják a 31. „csipketalálkozót” a mesterek, ahol a helyi rece-csipke történetével és annak a készítésével foglalkoznak, szakmai irányítással.

Kapcsolódó cikkek