A fiatalok felé nyit a Gödöllői Királyi kastély

Forrás: turizmus.com

 2017. október 19. 15:02

Ujváry Tamás, a kastély igazgatója, valamint Szilasi Alex zongoraművész, a kastély XVI. Liszt Fesztiváljának zenei igazgatója számolt be a minap a létesítmény gazdag őszi kulturális kínálatáról, köztük a koncertekről és a fiatalok számára kidolgozott projektjeikről.

Korábban történt

Az igazgató a kastély 1945 és 1990 közötti történetét feldolgozandó pályázat, illetve az abból készítendő kiállítás részleteit ecsetelve elmondta, hogy két korosztályhoz szólnak egyszerre: a 8-13 éveseknek Kérdezd a nagyit, a 14-18 évesek számára pedig Bye-bye Szása! címmel írták ki a felhívást. A fiatalok munkája nyomán emlékeket, riportokat, esetleges tárgyi emlékeket várnak a pályázóktól. Az összegyűlt anyagokból 2018-ban időszaki kiállítás nyílik a kastélyban – kapcsolódva az önkormányzat tematikus programsorozatához, melynek fő témája: Az Ifjúság Éve Gödöllőn.

Kiemelkedő program idén a november 17-én nyíló és a jövő év februárjáig nyitva tartó, Erzsébet királyné korhű ruharekonstrukcióit bemutató időszaki kiállítás. A királyné újraálmodott ruhái Czédly Mónika munkásságát dicsérik, melyért a gödöllői textilművész idén megkapta a Magyar Kézműves Remek Díjat. A ruhakiállítást más, Erzsébet királynéhoz köthető tárgyakkal is kiegészítik.

 

A hétvégén sorra kerülő XVI. Liszt Fesztivál fő szereplője a fellépő művészeken kívül egy hangszer: a Steinway & Sons által készített zongora a patinás amerikai cég első 8000 darabja közül való.

A rendezvényen egész napos programokkal várják majd a Gödöllőre látogatókat. Péntek délelőtt a Virtuózok győztesei és döntősei matiné előadás keretében élményszerű bemutatót tartanak az hallgatóságnak, este pedig két koncert lesz egy időben: kamarazenekar a Barokk Színházban, illetve Jandó Jenő hangversenye a Díszteremben.

A szombat esti koncert ismét a fiatal Virtuózoké: pályájuk elején lévő fiatalok kapnak bemutatkozási lehetőséget.

Vasárnap, a Liszt és Csajkovszkij esten Miyuji Kaneko japán zongoraművészt a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kíséri.