A fiatalokat szólítja meg Baranya új imázsfilmje

Forrás: turizmus.com

 2015. október 13. 08:15

Egy helybéli fiatal szempontjából mutatja be Baranya megye értékeit a térség hétperces új imázsfilmje. A koncepció nem véletlen, a fő célcsoport ugyanis a fiatal generáció.

Az alkotók több mint negyven Baranya megyei helyszínen közel 400 órát forgattak, melyből 16 órányi csak a robotrepülős felvétel. Balogh András, az imázsfilmet gyártó stúdió vezetője elmondta, hogy az alkotás 880 jelenetet tartalmaz, koncepciója, hogy egy helybéli fiatal szemszögéből induljon a megye értékeinek bemutatása. Ez a szempont számukra azért is fontos volt, hogy megszólítsák a fiatalokat.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával létrejött film a nagy múltú hagyományokkal bíró mároki lakodalommal és egy ifjú vőlegény történetével indít, majd a természeti értékeken és a megyei épített örökségen túl bemutatásra kerül többek között a híres geresdlaki gőzgombóc, az orfűi medvehagyma, ahogy a bikali élménybirtok, vagy éppen a Zsolnay család öröksége is.

 

Az alkotók a forgatások során számos élménnyel gazdagodtak, a bemutatott értékek listáját ők maguk is bővíthették. A projekt különlegessége ugyanis, hogy helyi értékek listája nem számít végesnek, értékeket bárki ajánlhat még.

„A nemzeti érték felvételét a települési vagy megyei értéktárba bárki írásban kezdeményezheti az illetékes önkormányzat polgármesteréhez, illetve a megyei közgyűlés elnökéhez címzett javaslatában. A felvételről az illetékes Értéktár Bizottság dönt. A települési értéktár bizottságok javaslatot tesznek, hogy mely nemzeti értéket javasolják a megyei értéktárba való felvételre" – olvasható a Baranya Megyei Értéktár Bizottság oldalán.

A hungarikumokban csúcsosodó értéktárak piramis elven építkező rendszerének megyei szintjén indult a Kincses Baranya projekt. A Baranya Megyei Értéktár Bizottság megalakulása és beindulása mellett a Hungarikum Bizottság által meghirdetett pályázati keret nyitott lehetőséget a program kreatív koncepciójának, arculatának és weboldalának elkészítéséhez. Folytatásként elkészült a 2015. évi kiadvány, az online jelentkezési felület és a Kincses Baranya imázsfilm is.