A jövő év elejére megújul a veszprémi Ruttner-ház

Forrás: MTI

 2022. november 18. 17:48

Diákszálló, kávézó és a leendő börtönmúzeum fogadóközpontja kap majd helyet az egykor vas- és fűszerkereskedésként működő veszprémi Ruttner-házban. Az épületet az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával újítják fel.

Markovits Alíz, a Veszprém 2023 Zrt. vezérigazgatója pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nagy múltú, egykor iparosok által lakott ház 1,3 milliárd forintból újul meg.

A földszinten kávézó és jegypénztár, az emeleten 36 vendég befogadására alkalmas, hatszobás diákszálló létesül. Az épületet a jövő év elején már birtokba is vehetik a veszprémiek és az idelátogatók.

Madarasi-Papp Rita tervező felidézte: a városnak ez a része a 18. században épült be. Egy 1832-ből származó térképen már be lehet azonosítani a házat, melyet az 1860-as években és 1899-ben is felújítottak, 1958-ban pedig műemléki védettséget kapott.

Az épület első szintjén a restaurátorok három tájképet tártak fel a falakon, melyekhez a környék tájaiból meríthettek ihletet az egykori alkotók.
A Ruttner-házból a szomszédos várbörtönmúzeumba az udvaron felépített üveglift segítségével lehet majd feljutni. A tervek szerint jövő ősszel elkészülő börtönmúzeum a börtönélet körülményeit és annak múltját lesz hivatott bemutatni a látogatóknak.

A felújítás alatt álló épület idén májusban

Fotó: Facebook/Veszprém-Balaton 2023 EKF

A Jókai utca, ahol a Ruttner-ház is található, a város egyik fontos főútvonala volt a 20. század közepéig, lakói iparosmesterek voltak. A házak udvari részében iparosműhelyek működtek, a vár felőli oldalon pedig hegybe mélyített pincék sorakoztak, hiszen a legtöbb veszprémi iparoscsaládnak szőlője volt a város közelében.

A Ruttner-ház több generáción át a Ruttner kereskedőcsalád tulajdona volt. Ruttner János (1797-1861) vaskereskedő házassága révén került Veszprémbe, Lorich Annát vette feleségül 1827-ben, és pár évtized alatt jelentős vagyonra tett szert. Gazdasági sikerét annak köszönhette, hogy szinte valamennyi korabeli építkezéshez szállított vasanyagot. Családja számára ezt a vár alatti házat találta legalkalmasabb otthonnak, a korábbi földszintes házat ő építette át az 1850-es években U alakú emeletes lakóházzá. Az emeleten a család lakott, a földszintet pedig kereskedésnek rendezte be. Apja halála után fia, Ruttner Sándor (1832-1899) vette át az üzletet, melynek kínálatát tovább bővítette. A vaskereskedés mellett fűszer- és vetőmageladással is foglalkozott.