A lengyel turisták is felfedezték Miskolc látványosságait

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. november 12. 17:07

A következő években a Modern Városok Program keretében valamint az önkormányzat forrásaiból további látványosságokat teremtek Miskolcon.

Az első féléves adatok bizonyítják, hogy a turizmus fejlődésének jelei az idén is megmutatkoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén. Nagy Réka polgármesteri biztos lapunknak elmondta, hogy míg 2017 első felében 198 ezer 202 vendégéjszakát töltöttek el a turisták Miskolcon, addig ebben az évben június végéig 215 ezer 487 vendég éjszakázott a szálláshelyeken.

Az önkormányzat számlájára 2018 első felében közel 97 millió forint idegenforgalmi adó érkezett. Ez tavaly az első hat hónapban 89 millió forint volt. Miközben bővült a magán-szálláshelyek száma, a gasztro-kultúra is erősödött a városban. Újdonságként többek között gasztro-estéket szerveztek, emellett a nagyobb fesztiválok – mint például a Bartók Plusz Operafesztivál – is nagyban hozzájárultak a kedvező eredményekhez. Az érdeklődők közül főleg családosok érkeztek Budapestről és környékéről, illetve szlovák, ukrán és lengyel turisták is jöttek Miskolcra. A külföldi vendégek közül különösen a lengyel turisták száma meghatározóvá vált. A szakemberek arra számítanak, hogy 2018 végén is igen jó eredményekkel zárhatják az esztendőt.

A város neve Szent István szobra mellett

Fotó: Mentusz Károly

A nagyobb események mellett a már meglevő turisztikai látványosságokat, mint a diósgyőri várat, a Miskolc-tapolcai barlangfürdőt, Lillafüred nevezetességeit, illetve a Herman Ottó Múzeumot is sokan látogattatták. A felmérések szerint az idei év második felében sem lankadt a turisták érdeklődése. Szeptemberben jelentős sikert hozott a mára európai jelentőségű Jameson Cinefest Filmfesztivál, és a minden évben világsztárokat felvonultató Sörfesztivál a városban.

Eredeti állapotába állítják vissza a diósgyőri várat

Fotó: Mentusz Károly

Természetesen jövőre folytatódnak a turisztikai fejlesztések Miskolcon. A diósgyőri vár és környezete teljesen megújul, a vár visszanyeri a Nagy Lajos korabeli pompáját. Emellett elkezdődik a Miskolc-tapolcai strandfürdő építésének második üteme, ami egy élményfürdő kialakítása lesz, illetve a város vadasparkja is új szolgáltatásokkal, élményelemekkel bővül. Megújul a belvárosban található avasi történelmi pincesor is,  közelében pedig egy rekreációs parkot hoznak létre, és a kilátó környéke is új képet kap majd.

Mindezekre több milliárd forintot költenek. Az önkormányzat a további jó együttműködésre törekszik a szolgáltatókkal, ezzel is a város imázsát szeretnék erősíteni.

A diósgyőri Vár utca különlegessége a vadgesztenye fasor

Fotó: Mentusz Károly