A levegő urai jövő nyáron ismét Budapestre jönnek

Forrás: MTI

 2015. december 16. 14:01

Július 16-17-én rendezik Budapesten a Red Bull Air Race sorozat jövő évi negyedik versenyét. A világ legjobb műrepülő-pilótái ismét a Duna felett, a Parlament előtt mérik össze tudásukat.

A Red Bull Air Race kilencedik idénye 2016. március 11–12-én az Egyesült Arab Emírségekben rajtol, s október közepén Las Vegasban fejeződik be. A szezon nyolc futamból áll, s a mezőny először látogat majd el Németországban a Lausitzringre, valamint az Egyesült Államokba az Indianapolis Motor Speedwayre.

A 2005-ben útjára indított sorozatot a világ leggyorsabb versenyének is nevezik. A népes közönséget vonzó sorozat – Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően – valójában 2003-ban indult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, majd hat év szünet után az idén rendeztek futamot.

A Red Bull Air Race jövő évi versenynaptára:
március 11–12., Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi
április 23–24., Ausztria, Spielberg
még nincs pontos időpont, Japán
július 16–17., Magyarország, Budapest
augusztus 13–14., Anglia, Ascot
szeptember 3–4., Németország, Lausitzring
október 1–2., Egyesült Államok, Indianapolis
október 15–16., Egyesült Államok, Las Vegas