A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesítésre

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2014. november 29. 14:37

A Turisztikai Világszervezet és San Marino Köztársaság közös szervezésében 2014. november 19-20-án zajlott az I. UNWTO Akadálymentes Turizmus Európában konferenciája.

Az eseményen – amelyen 31 országból több mint 200 turisztikai szakember vett részt – számos sikeres kezdeményezést, legjobb gyakorlatokat, esettanulmányokat és konkrét technológiai, infrastrukturális megoldásokat ismerhettek meg a résztvevők.

A prezentációk kiemelték az állami szerepvállalás, a megfelelő stratégiaalkotás, az érdekvédelmi szervezetekkel és szövetségekkel való partnerség, folyamatos együttműködés és gondolkodás, valamint a turizmus szektorban tevékenykedő vállalkozások és dolgozóik szemléletformálásának, érzékenyítésének és tréningjének fontosságát is. Az előadók közül többen is– látható vagy láthatatlan – fogyatékossággal élnek, dolgoznak és utaznak. Személyes élményeik, tapasztalataik, történeteik még hitelesebbé és kézzelfoghatóbbá tették, hogy az utazás élményét a fogyatékossággal élő emberek számára is hozzáférhetővé és élvezhetővé tenni nem csupán etikai vagy erkölcsi kérdés. Olyan valós igény, amelynek felismerése és kielégítése a turisztikai kereslet jelentős növekedésével és ezáltal komoly gazdasági előnyökkel járhat a fogadóterületek számára.

A konferencián Magyarország képviseletében a Magyar Turizmus Zrt. munkatársa is részt vett. A társaság tevékenységében az elmúlt években egyre fontosabb szerep jutott az akadálymentes turizmus témakörének, amelyre a jövőben is kiemelt figyelmet szeretne fordítani. Fontos eredmény, hogy a 2013-as EDEN (European Destination of Excellence) pályázat keretében az MT Zrt. ismét elnyerte az európai uniós támogatást, és meghirdethette itthon a „Könnyű elérni, nehéz elhagyni" elnevezésű pályázatot, amelyen Kaposvár bizonyult az év legjobb akadálymentes fogadóterületének. Az MT Zrt. honlapja gyengénlátók számára is elérhető, az érintett szervezetekkel való együttműködésnek köszönhetően pedig folyamatosan bővül az oldalain elérhető akadálymentes turisztikai információk köre.