A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője

Forrás: MTI

 2016. szeptember 05. 21:22

Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén – áll a Magyar Fürdőszövetség közleményében.

Az idén második alkalommal megrendezett megmérettetésre összesen 190 ezer szavazat érkezett a mintegy 200 magyarországi fürdőre.

A szavazás május 1-jétől augusztus 31-ig tartott, a fürdők három kategóriában indultak a versenyben. Egy felhasználó egy kategóriában csak egy szavazatot adhatott le, de mindhárom kategóriában voksolhatott.

Az Év fürdője 2016-ban a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, amely az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak itthon számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású – ismertették a közleményben.

Miskolctapolca Barlangfürdő

 

Az Év feltörekvő fürdője címet idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Csongrád megyei fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, és a fürdő egy része kifejezetten gyermekek számára tervezett.

A Helyiek kedvenc fürdője 2016 címet a Baranya megyei Orfű Aquapark kapta. Az idén júniusban részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik.

A közleményben kiemelik: Magyarország termálvízkincse nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A hazai vizek hatásukat tekintve is egyedülállóak, sehol máshol nem található ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz. Magyarországon kétszáznál is több fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – található.