A noszvaji példa Borsodban is követendő lehet

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 02. 13:40

Az Észak-Borsodi Leader Unió Helyi Közösségek Egyesület szakmai találkozót rendezett Hét községben. A résztvevők megismerhették, hogy milyen eddigi eredményeket értek el a Heves megyei Noszvajon a vidékfejlesztésben és a turizmusban, mert a jó tapasztalatokat hasznosítani szeretnék a jövőben.

A találkozón a térségben tevékenykedő önkormányzatok, szakmai szervezetek, vállalkozók és szolgáltatók képviselői folytattak párbeszédet a környezetük jövőjéről, az aktuális fejlesztések összehangolásáról. A fő előadó Czinkéné Szűcs Krisztina, a noszvaji önkormányzat közösségi szolgáltató terének vezetője, a falu turisztikai referense volt. A szakember lapunknak azt emelte ki, hogy az elmúlt több mint két évtizedben Noszvaj lakói összefogtak és eredményesen kihasználták a bükki település természeti adottságait, erőforrásait és megőrizték a hagyományaikat. Ezzel az volt a céljuk, hogy minél több látogató turistát csábítsanak a településre, növeljék a vendégéjszakák számát és a szolgáltatók bevételeit.

A síkfőkúti tó, ahová szívesen kirándulnak a turisták

Fotó: Mentusz Károly

Noszvajon jelenleg öt szálloda működik, emellett közel negyven vendégházba is várják az érkezőket. Míg 2014-ben 35 ezer vendégéjszakát számláltak, 2016-ban már 58 ezret, amely tavaly tovább gyarapodott és idén is újabb növekedésre számítanak. A faluban tudatos szervező munkával, különböző rendezvényekkel és megújított programokkal sikerült átvészelniük a 2008-2012 közötti válságot, ami az idegenforgalomban is éreztette hatását. Az idén például folyamatosan 23 turisztikai rendezvénynek nyújt otthont Noszvaj. Ezek népszerűsítésére intenzív marketing munkát folytatnak, így például több internetes honlapot is működtetnek.

Az új tanösvény a Szent Imre-forrástól indul

Fotó: Mentusz Károly

Czinkéné Szűcs Krisztina arról is tájékoztatott, hogy a turisztikai fejlesztéseket tovább folytatják. Ennek eredményeként nyitották meg az úgynevezett Borplaccot, ahol a helyi borászok termékeit igyekeznek népszerűsíteni, és naponta várja a vendégeket a hírneves De la Motte kastély is. Ezek mellett nemrég Noszvaj üdülőnegyedében Síkfőkúton, nyolc forrást összekötő tanösvényt nyitottak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködve. Kitisztították a síkfői tavat, ahol vízibiciklizhetnek a vendégek. A rét is megújult és korszerű játszóteret építettek a gyerekeknek, valamint Kamra-boltot is nyitottak, ahol a helyi termékekből választhatnak az érdeklődők. Azt is fontos feladatuknak tartják, hogy az ország nagyobb településein élő családok és a fiatalok érdeklődését felkeltsék Noszvaj iránt. Ezért a helyi gasztronómiai különlegességek köré szerveznek rendezvényeket a tájházban. Az egykori paraszti portát nemcsak megőrizték a helybeliek, hanem kinyitották a látogatók előtt, akik megismerhetik hogyan készülnek a speciális ételek, a sütemények, sőt aktívan közre is működhetnek ebben a folyamatban. A tájház tehát a közösségi élet központja, a különböző hagyományápoló rendezvények színhelye ezen a településen, amelyet folyamatosan óvnak és karbantartanak.

A noszvaji üdülőházak

Fotó: Mentusz Károly

Noszvaj turisztikai referense a találkozón részt vett szakembereknek azt ajánlotta, hogy mielőbb hívják össze a térség idegenforgalmi vállalkozóit, szolgáltatóit és figyelembe véve az észak-borsodi térség adottságait, valamint a hagyományokat, olyan programok kidolgozását kezdeményezzék, amelyekkel a vendégek érdeklődését felkelthetik. Ez azért fontos, hogy a jövőben még jobban ráirányítsák a figyelmet Hétre és a környékére. Ehhez pedig – a kedvező noszvaji példák alapján – olyan elkötelezett szakemberre lesz szükségük, aki a környék javára fogja össze az érintett közösségeket és irányítja a turizmus szervezését. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy csak összefogással és együttműködéssel léphetnek elő az idegenforgalomban.