A pásztorok életére fókuszál az idei Mesterségek Ünnepe

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 14. 11:10

A budai Várban augusztus 20-án kezdődő négynapos rendezvény látogatói a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg, emellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézművesvásár és gyermekprogramok is várják őket.

A Mesterségek Ünnepének első napján, augusztus 20-án nyílik meg a Várkert Bazár felkérésére a Testőrpalotában az Örökség és újítás című kiállítás, amely a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat a hagyományőrzés és az újragondolás párosítása jegyében. A kiállítás november 22-ig tekinthető meg.

 

Az idei, augusztus 23-ig zajló Mesterségek Ünnepe a pásztorélet misztikus világát emeli ki a hagyományok sorából. Bekukkanthatunk egy valósághű pásztorhajlékba, kézbe vehetjük az egykori pásztorok kedvelt hangszereit, belekóstolhatunk jellegzetes ételeikbe. A pásztoremberek kézművestudásukról is ismertek, foglalatosságaik közt megtalálhatjuk a csont- és szarufaragást, a szűr- és subakészítést, a bőrművességet – mindezen mesterségek művelői és alkotásai láthatók lesznek a Várban. Különleges színfoltnak ígérkezik esténként a „Pásztorpihenő" főzési bemutatókkal, néprajzi előadásokkal, közben pedig szól a zene és ropják a táncot is.

 

Az Újvilágkertben mesék, koncertek, bábszínházi előadások, tánc- és énektanulás, pásztorjátékok váltják egymást. A közönség találkozhat a Langaléta Garabonciásokkal, Gulyás László mesemondóval, a Szigony zenekarral, valamint Fekete Dávid vásári bábjátékos Vitéz László-bábelőadásával. A gyerekek számára lesz csuhézási, gyékényezési, agyagozási lehetőség, de báránykát, ostort, kukoricaállatkát is készíthetnek. A Savoyai-teraszon is népi játékokkal szórakoztatják majd a legkisebbeket.

 

Az idei díszvendég Spanyolország; mestereik a kézműves hagyományokat és kultúrát kiemelten ápoló régióból, Extremadurából érkeznek, egyebek közt spanyol ékszerkészítők, üvegfestők, cipészek, bőrdíszművesek, fazekasok alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Külföldi mestereket még más országokból is várnak a szervezők, így Algériából, Törökországból, Kirgizisztánból és Üzbegisztánból.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett eseményen színpadra lép mások mellett Lajkó Félix, a Muzsikás Együttes, Szirtes Edina és a Fabula Rasa, az Etnofon, a Kerekes Band. Lemezbemutató koncertet tart Kubinyi Júlia, fellép a torontói Kodály Néptáncegyüttes és a lengyel Jantar Népdalegyüttes. A programok két színpadon láthatók, a Korona Színházban kamarazenei és utcaszínházi produkciók mellett divatbemutatót is tartanak.

 

Családi jegy ebben az esztendőben is váltható, a 2, 3 és 4 gyermekkel érkezők számára külön kedvezményes csomagokat dolgoztak ki. Idei újdonság, hogy a teljes árú belépőjegy mellé 15 százalékos vásárlási kupon is jár, amely számos mesternél beváltható lesz.

A szervezők közleményükben emlékeztetnek rá, hogy a Mesterségek Ünnepe is helyet kapott az Európa legrangosabb művészeti eseményeit értékelő EFFE (Európa a Fesztiválokért, Fesztiválok Európáért) minősítésben, így 2016-ig viselheti az Európai Fesztiválszövetség rangos elismerésének védjegyét.