A szatmári szokások is bemutatkoznak a panyolai farsangon

Forrás: turizmus.com

 2023. január 31. 10:48

Idén 9. alkalommal szervezi meg hagyományőrző farsangi felvonulását Panyola. A február 4-i rendezvény különlegessége, hogy a Kossuth Rádió Országjáró műsora öt órán keresztül élőben jelentkezik a helyszínről, hogy ország-világ megismerje a Szatmár örökségét.

Korábban történt

Minden évben újdonságot kínál a panyolai hagyományőrző farsang.  Tavaly a Mohácsi busók mutatták meg, ők hogyan űzik el a telet. Konferencián pedig azt vizsgálták az egybegyűltek, hogy melyik tájegységen milyen farsangi kultúra él még hazánkban.

„Örültünk, hogy a Mohácsi busók mellett Hargita Megye szakemberei is nálunk jártak. Az idén már ők is egy egész csapattal érkeznek, hogy bemutassák a határon túli Szamos menti értékeket. A Mohácsi busók szintén velünk alakoskodnak, hogy együtt űzzük el a telet. Az idei farsang további újdonsága, hogy délelőtt 10 órától a kicsik a Kultúrpajta-sorozat második alkalmán, a GyerekPajta-Kölyökfarsangján ismerhetik meg a vidék szokásait.

A maskarás beöltözés mellett hangszer-bemutató, néptánc, kézműves foglalkozás élménye kínál feledhetetlen pillanatokat a Sóstói Múzeumfalu közreműködésével és a Fonogram-díjas Veronaki kvartett télűző koncertjével, a legbulisabb kedvenc dalaikkal. Disznótoros, farsangi fánk és pálinkakóstoló lesz a megállóhelyeken.

Minden évben újdonságokat is kínál a panyolai hagyományőrző farsang

Fotó: PanyolaFeszt

A kicsik is bekapcsolódnak a 13 órától kezdődő IX. Hagyományőrző Farsangi felvonulásba. Gólya, medve, pulyaszedő, kecske és egyéb hagyományos maskarába bújva, hogy az 1965-ös televíziós felvételek és Ujváry Zoltán professzor, néprajzkutató gyűjtései alapján idézzék vissza a fonóban történt jeleneteket. A Szamosparti Nyugdíjas Klub tagjai még maguk is ott voltak, megélték ezeket a különleges eseményeket” – tudtuk meg Muhari Zoltántól, Panyola polgármesterétől.

A régi történéseket picit mai köntösben, de a szatmári szokásokra, a szatmári örökségre építve űzik el a telet Panyolán. A hajdanán a fonóban megélt jeleneteket, szatmári állatalakoskodó szokásokat elevenítik fel a télűző eseménnyel.

A mohácsi busók idén is besegítenek a télűzésbe

Fotó: PanyolaFeszt

A felvonulás során kinyílnak a porták és megannyi színes programot kínálnak a szervezők, hogy együtt idézzék meg népi kultúránkat, hagyományainkat. A Nyírség-, a Kisdeák Táncegyüttes előadásai, néptánc és medvetáncoltató népi játéka, a Hargita megyei farsangolók: nagykászoni bikaütésével és a Szatmári Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak citeramuzsikájával színesítik a délutáni programokat.

Este a Rozsályi Hajnalpelika Kisszínpad parasztkomédiája, a Nyírség Táncegyüttes fellépése és táncháza ígér feledhetetlen élményeket a Bakos Zenekar kíséretével. Panyola az a családias hely, ahová mindenki szívesen megy, hiszen a régi idők emlékeit idézik vissza és élhetik át kicsik, nagyok egyaránt.