A temető is lehet turistalátványosság

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. május 11. 15:43

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) május 14-én első alkalommal szervezi meg az Emlékhelyek Napját. Az országos rendezvényről és az emlékhelyek turisztikai hasznosításáról Radnainé dr. Fogarasi Katalint, a NÖRI elnökét kérdeztük.

– Bizonyára rengeteg munka előzte meg az Emlékhelyek Napja eseménysorozat elindítását. Hogyan készültek rá?

– Komoly várakozással tekintek a május 14-i rendezvény elé. 2016-tól minden évben május második szombatja arra ad majd alkalmat, hogy az ország nemzeti és történelmi emlékhelyei még ismertebbé váljanak. Aznap a legtöbbjük látogatása – a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan – ingyenes lesz. Az emlékhelyek kezelői megértették, hogy összefogással még inkább ráirányíthatjuk a figyelmet Magyarország értékeire. Családbarát programokkal készülnek, ismeretterjesztéssel, tematikus sétákkal, filmvetítésekkel, rendhagyó történelemórákkal, csupa izgalmas rendezvénnyel.

Az esemény népszerűsítése érdekében stratégiai megállapodást kötöttünk a Magyar Turizmus Zrt.-vel, idén tavasszal részt vettünk az Utazás kiállításon, és az Emlékhelyek Napjára összeállítottunk egy 25 ezer példányban megjelenő programfüzetet. Külön honlapot készítettünk emlekhelyeknapja.hu néven, és kapcsolódó Facebook-oldalt is indítottunk. Ezenkívül meghirdettünk egy fotópályázatot, amelynek az eredményhirdetése szintén május 14-én lesz. A közmédia pedig több alkalommal sugározza a társadalmi célú programajánló szpotunkat.

 

 Radnainé dr. Fogarasi Katalin

Radnainé dr. Fogarasi Katalin

– A Nemzeti Örökség Intézete 2013-ban jött létre. Mit tart az elmúlt három év legfontosabb eredményeinek az emlékhelyek témájában?

– Jelenleg 14 nemzeti és 46 történelmi emlékhelyet tartunk nyilván az országban. Nem törekszünk arra, hogy ezt a listát nagyon kibővítsük, mégis folyamatosan érkeznek kérelmek a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsághoz, ami azt jelenti, hogy felértékelődött az emlékhelyek státusza.

Az elmúlt években a 60 emlékhely mindegyikét a környezetbe illeszkedő, egységes logóval ellátott sztélékkel jelöltük meg, emellett magyar és angol nyelven olvashatók az adott emlékhely legfontosabb tudnivalói. Szintén komoly siker, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal közösen megjelentettünk egy 50 forint forgalmi értékű pénzérmét, amelynek a hátlapján szerepel az emlékhelyek logója.

A Rákoskeresztúri Köztemető 56-os parcelláját is kiemelem, hiszen két évvel ezelőtt felújítottuk és az egészet rendbe hoztuk. Idén, a forradalom 60. évfordulójára készülve az 56-os parcellánál egy látogatóközpontot létesítünk. Az a célunk, hogy az idelátogatók méltó környezetben, 21. századi interaktív eszközökön pillanthassanak be a vonatkozó történelmi eseményekbe.

 

– Apropó, hogyan lehet akár a fiatalok számára is vonzóvá tenni ezeket az emlékhelyeket?

– Ahogy az Emlékhelyek Napjára összeállított programfüzetből is kiderül, az egyes helyszínek kezelői többnyire jól tudják, hogy mivel lehet megszólítani a fiatalokat: minél színesebb programokat, játékos feladatokat, hétvégékre családbarát eseményeket érdemes tervezni – természetesen korszerű infrastruktúra és technika segítségével. Sok emlékhelyen már megvan az ehhez szükséges feltétel.

 

– Melyek a NÖRI legközelebbi feladatai?

– Tizenöt éve szeretném elérni, hogy bekerüljön a köztudatba: a temetők a múltunk részei, ahová bármikor érdemes elmenni egy-egy sétára. Európában számos olyan sírkert van, amely népszerű a turisták körében. Ilyen Kolozsváron a Házsongárdi temető, a bécsi temető, Párizsban a Pčre-Lachaise, vagy a prágai zsidó temető. Ehhez kapcsolódik, hogy a Fiumei úti sírkert – az egyetlen olyan temető, amely egyben nemzeti emlékhely is – május elsejétől az intézetünk vagyonkezelésébe kerül. Ez kiemelkedően fontos kihívás számunkra, hiszen ez a sírkert megérdemli, hogy bevigyük a turizmus vérkeringésébe.

A Fiumei úti sírkert

A Fiumei úti sírkert

 

De május elsejétől a Salgótarjáni úti zsidó temetőnek is a NÖRI lesz a vagyonkezelője. Jelen pillanatban járhatatlan bozóttenger, életveszélyes gödrökkel, mégis fantasztikus közkincs. Kiemelt feladatunknak tekintem, hogy pár éven belül – természetesen költségvetési forrásból – biztonságossá és járhatóvá tegyük, és meg tudjuk nyitni a látogatók előtt. Ez a sírkert legalább olyan gyönyörűségeket rejt, mint a prágai zsidó temető. Terveink között szerepel továbbá, hogy felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára is.