A vállalkozások segítségével csökkentené Esztergom az élményfürdő többletkiadásait

Forrás: MTI

 2022. október 28. 19:06

A turizmust is érintő költségcsökkentő intézkedésekről döntött csütörtökön Esztergom közgyűlése. Így például a minimumra korlátozzák az élményfürdő szolgáltatásait, karácsonyi díszkivilágítás csak a városháza előtti téren lesz, és kizárólag a kiemelt rendezvényeket tartják meg.

Az előterjesztés szerint a város közüzemi költségei 2021-ben 228 millió forintot tettek ki, míg 2023-ra ez az összeg a költségcsökkentő intézkedések ellenére is meghaladja az egymilliárd forintot. A számítások alapján az energiaárak növekedése 2022-ben 305 millió, jövőre pedig 780 millió forint többletköltséget jelent az önkormányzatnak.

A képviselők által elfogadott döntés szerint a fűtési idény végéig felfüggeszti működését a Szentgyörgymezői Olvasókör, a Féja Géza Közösségi Ház, a Művelődés Háza, az önkormányzat kertvárosi kirendeltségét pedig bezárják.

A Szent István Strandfürdőben nem állítják fel az uszodának otthont adó buborékot, így az intézmény működését felfüggesztik, valamint a minimumra korlátozzák az élményfürdő szolgáltatásait és a nyitvatartás gazdaságosságát minden hónapban felülvizsgálva döntenek a további működésről. A fürdő energiaválság okozta többletkiadásainak csökkentésére "energiaalapot" hoznak létre, melybe az Esztergomban működő vállalkozások támogatását várják.

Esztergom a fűtési idényben havonta fog dönteni az élményfürdő működéséről

Fotó: aquasziget.hu

Az önkormányzat és vállalatai által fűtött helyiségekben napközben nem lehet több 18 foknál, munkaidőn kívül a fűtést tovább csökkentik, kivételt képeznek a gyermekeket és időseket ellátó intézmények.

Az önkormányzat minden halasztható felújítást átütemez, a karácsonyi díszkivilágítást csak a városháza előtti térre korlátozza, létszámstopot rendel el és csak a kiemelt rendezvényeket tartja meg, azokat is csökkentett költségkerettel.

Az előterjesztés szerint a város vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a készülő Sportcsarnokot átadás után az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Futball Club kézilabda szakosztálya üzemeltesse TAO támogatás lehívásával, mert a fenntartás az önkormányzat számára 200 millió forintos kiadást jelentene.