Óriás betlehem, Mária-öltöztetés és forraltbor-főző verseny a Balatonnál adventkor

Szerző: Gulyás J. Attila

Forrás: turizmus.com

 2021. november 22. 09:00

Karácsonyváró Napok és gitáros mise Tihanyban, Zséda-koncert Siófokon, óriás betlehem Vörsön, és számos településen karácsonyi vásárt is rendeznek az adventi időszakban a balatoni településeken.

Már javában dolgoznak az ügyes kezű vörsi mesteremberek Európa legnagyobb, 60 négyzetméter alapterületű, beltéri templomi betlehemén, hogy november 27-én, szombaton megnyithasson a balatoni advent legtöbb látogatót vonzó szakrális attrakciója.

Több mint 70 éve ékesíti Vörs római katolikus templomát advent idején az erdei zöld növényekből, többek közt fenyőből, mohából és más természetes anyagokból épített óriás betlehem. A színes bibliai életkép Jézus születésének körülményeit és eseményeit eleveníti meg.Advent hétköznapjain és vasárnapjain úgynevezett ráhangoló programokkal várják a látogatókat Vörsre, amelynek templomterén idén is lesz adventi vásár, és a programok között ezúttal is színre lépnek majd a somogyi bábtáncoltatók.

Több mint 70 éve ékesíti Vörs római katolikus templomát advent idején az óriás betlehem

Fotó: facebook.com/vorsibetlehem

Már a vasárnapi első közös gyertyagyújtás előtt megnyitják Hévíz Festetics terén az adventi kézműves vásárt. A négy ünnepi hétvégén többek közt mesekuckó várja a gyerekeket, a november 27-i mézes szombaton megtanulják a mézeskalácssütést, rá egy hétre csokoládé és cukrászati különlegességekkel, majd a karácsonyt megelőző hétvégén hal- és vadétellel csábítják a vásár vendégeit. Alkalmanként 40-50 tálca süteménnyel érkeznek a vásárba a Hévízi Szobakiadók Közösségének képviselői, hogy az eladott édességek árát gyermekjóléti célra ajánlják fel – tudtuk meg Lajkó Ferenctől, az egyesület elnökétől.Balatonfüreden betlehemállítással kezdődik az advent pénteken a Piros templom előtti téren, ahol ezúttal is szeretetvendégségbe várják a rászorulókat. November 26-án az Arácsi Népházban adventi kalendárium készítésére hívják a gyerekeket, a 28-ai gyertyagyújtást követően a város szabadidő- és konferencia-központjában táncgálát tartanak.

Adventi kézműves vásár Hévízen

Fotó: Tourinform Hévíz

Tihanyban már november 17-én megkezdődött a Karácsonyváró Napok programja az apátság védőszentje, Ányos püspök tiszteletére celebrált ünnepi misével. November 28-án gitáros misét tartanak az apátsági templomban, és idén sem marad el a több mint tízéves múltú Tihanyi Forraltbor-főző Verseny.Siófokon november 25-én Árvai Mária bibliai tárgyú képeiből nyílik kiállítás, november 26-án délután a város főterén megnyitják a mézeskalácsokból épített várost. Este 7-kor a város főterén Varga Miklós, fél 9-kor Zséda ad ünnepi koncertet. (Frissítés: Siófok polgármesterének hétfői Facebook-posztja szerint a város a fokozódó járványhelyzet miatt leszűkítette a tervezett adventi programokat, és többek között Zséda koncertjét is lemondják. Lengyel Róbert azt írta, a karácsonyi vásár, a díszítés, az ünnepi fények maradnak, de a vásárhoz kötődő „kiskoncertek” mind elmaradnak majd.)

Az andocsi Mária-szobor

Fotó: Lang Róbert/sonline.hu

Az adventi hagyományhoz kötődően lila ruhába öltöztetik a messze földön híres Andocs kisbazilikájának 160 centiméter magas, festett Mária-szobrát, karácsonykor fehér köntös kerül a Szűzanya-szoborra – mondta el a turizmus.com-nak Szalai Tamás, az észak-somogyi falu Nagyboldogasszony-bazilikájának plébánosa. Már 338 palástot őriz az andocsi templom, az elsőt Széchenyi Katalin grófnő ajándékozta a templomnak, őt aztán még sokan követték, tette hozzá a plébános.

Kérdésünkre, hogy a hazai vallási turizmus egyik jelentős állomásaként, a Mária út egyik megállójaként jegyzett Andocsra honnan érkeznek vendégek, Szalai atya elmondta: hazai és külföldi zarándokok sokasága keresi fel autóbuszos utazás során a Nagyboldogasszony-bazilikát, és meglátogatták már a templomot, angliai, kanadai, kínai, venezuelai hívők is. A járvány előtti években volt, hogy 30-40 autóbuszos turistacsoportot fogadtak, de Szalai Tamás úgy véli, idén kevesebb vendégük lesz.