Advent Debrecenben

Forrás: turizmus.com

 2018. december 07. 14:03

„Adventi forgatag Debrecenben” mottóval szervezett kétnapos sajtóutat a VisitDebrecen, a PR in Hungary közreműködésével meghívott 13 magyar újságírónak.

A különleges programban szerepelt múzeumlátogatás, forraltborozás, bejglikóstolás, óriáskerekezés, karácsonyi vásározás, de még találkozás is az igazi lappföldi Mikulással. A PR in Hungary csapata Laky Zsuzsi – műsorvezető, Európa szépe – családját is meghívta Debrecenbe, ahol felkérésükre a TV2 Ripost című műsorának stábja is forgatott róluk. A család debreceni adventezésének ünnepi pillanatairól készített anyag ezen a héten vasárnap, december 9-én lesz látható a televízióban.

A study tour résztvevői és a Mikulás

Fotó: Kazi Antal

A program a debreceni Déri Múzeumban vette kezdetét. A Munkácsy teremben egy lelki-spirituális feltöltődésen vett részt a csapat, ugyanis a karácsonyra készülődve egy nem mindennapi ünnepi, zenés fényjátékban tekinthető meg a Munkácsy-trilógia, a Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű alkotás. Külön különlegessége, hogy maga Munkácsy Mihály sem láthatta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményt.

A Déri Múzeum Munkácsy terme

Fotó: C. Kiss Ilona

Az étterem, ahol nem elégszenek meg a jóval, a tökéletességre törekednek, hogy a legjobb helyi alapanyagokból, a legnagyobb szakértelemmel kerüljenek a vendégek elé az ételek: ez az IKON. A séf külön erre az adventi sajtóútra komponált ünnepi meglepetéssel készült az újságírók számára.

A csapat az IKON étteremben

Fotó: turizmus.com

A sajtóút vendégei a Régi Városháza épületében találkozhattak a messzi lappföldi városból, Rovaniemiből idelátogatott Joulupukkival, a Mikulással, aki mindenkinek átnyújtott egy, a 210 éves Debreceni Cukrászat évfordulója alkalmából készített cívis bejglit, mely a vásárban is bárki számára elérhető.

Az épület udvarában, az Angyalligetben látható „Debrecen Szíve”, a mézeskalácsokból formált óriási szív, melyet a debreceni mézeskalácsosság történetében fontos szerepet játszó Radics család ajánlott fel. Kiváló adventi szelfipont lehet, hogy egy karácsonyi hangulatú fotót készítsünk és megőrizzük az együtt töltött pillanatokat, itt Debrecenben.

Debrecen Szíve

Fotó: turizmus.com

A hangulatot tovább fokozta a Kölcsey Központban az esti New Direction Gospel kórus felszabadult, önfeledt zenélése. Először látogatott el Magyarországra a Tennessee Állami Gospel Kórus, és az ide érkezők elsőként lehettek részesei ennek a páratlan közösségi élménynek. A kórus tagjai között volt David Bratton, aki több mint 40 héten át vezette a Billboard Gospel listáját az Every Prais című világslágerével, amit azóta már magyar nyelven is felénekeltek. A zenészek ragaszkodnak gyökereikhez, az afro-amerikai gospel-vonalhoz, melyhez látványos, dinamikus koreográfia tartozik. Ennek köszönhetően a koncert vége felé a nézők már állva együtt énekeltek, és táncoltak a kórussal. Nem titok, hogy még ebben a hónapban a Vatikánban a pápa előtt is fel fognak lépni, és egy hatalmas karácsonyi koncertet adnak majd.

A Tennessee Állami Gospel Kórus

Fotó: Kazi Antal

Debrecenben debütál először a világon a legnagyobb 360 fokos, körpanorámás, zárt gondolás óriáskerék. A tavalyi 33 méteres „forgót” –ahogyan a helyiek hívják – idén ez a 45 méter magas fényárban úszó óriás váltotta fel, amelynek a tetejéről belátni egész Debrecent és, amelyet az újságíróknak is alkalmuk nyílt kipróbálni.

Természetesen az adventi vásár sem maradhatott ki, amely többek között egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt borral, tojáslikőrrel várja közel 100 faházban a vásárlókat. Idén a vezetőség arra is nagy gondot fordított, hogy a legjobb árusokat hívja meg, így például a puha, de külsejében roppanós kürtőskalács készítők idén Farkaslakáról érkeztek Debrecenbe.

Debrecenben debütált a világon a legnagyobb 360 fokos, körpanorámás, zárt gondolás óriáskerék

Fotó: C. Kiss Ilona

Az újságíró csoport a Nagyerdő csodálatos természeti környezetében található Aquaticum Termál & Wellness Hotel vendége volt, mely az Aquaticum SPA közvetlen szomszédságában van, így még az ünnepek előtt volt lehetőség egy testi-lelki felüdülésre a fürdőkomplexumban.  A komplexumhoz tartozó családbarát szálloda sokszínű wellness-kínálata, a fedett mediterrán élményfürdő számtalan élményeleme és csúszdaparkja, valamint a fürdőt körülvevő rekreációs övezet biztosítja a felhőtlen kikapcsolódást és a nyugodt pihenést.

A nagyközönséget egészen decemberben fantasztikus programokkal várja a VisitDebrecen. Többek között a Diótörőt is megtekintehetik a Circus America előadásban, akik szintén először, hazánkban itt mutatkoznak be. Fellép még a Republic, Kökény Attila, Rákász Gergely, Wolf Kati, Dés László, Kovács Kati és az Edda művek.

December 8-án a modern fotográfiai nyelvezet egyik legnagyobb alakjának és alakítójának tartott Man Ray képeiből nyílik kiállítás Kísérlettől a művészetig címmel a MODEM-ben.

A Man Ray képeit bemutató kiállítás a MODEM-ben

Fotó: turizmus.com

Bővebb információ a debreceni adventi programokról: fonixinfo.hu