Akár ötezer eurós bírságot is kaphat, aki most Mallorcán bulizik

Forrás: turizmus.com

 2021. július 24. 16:01

A Baleár-szigeteken a lakosság több mint 53 százaléka teljesen be van oltva, ennek ellenére aggasztóan nő a koronavírus-fertőzések száma, köztük azoké, amelyekért a delta variáns felelős. Emiatt július 24-től újra szigorították a járványügyi korlátozásokat.

A Frankfurter Rundschau értesülései szerint egy órával előre hozták az éttermek és kávéházak nyitvatartási idejét, így ezek csak este 6 és éjjel 1 között szolgálhatnak ki vendégeket, az asztalok körül pedig a belső terekben legfeljebb négyen, a teraszokon nyolcan ülhetnek.

Privát rendezvényeket, pl. esküvőket csak a helyszínkapacitás legfeljebb 75 százalékáig lehet tartani július 24-től legalább két hétig.

Különböző háztartásokból származó (vagy a szállodába nem egyszerre bejelentkezett) személyeknek éjjel 1 és hajnali 6 óra között (Formenterán 2-től 6-ig) tilos gyülekezniük a szabadban és zárt térben is. Ez a szabály állítólag még vár a szigetek legfelsőbb bíróságának jóváhagyására.

Járványügyi szempontból a legfőbb veszélyforrást a bulizó fiatalok jelentik

Fotó: 123rf.com

Éjjel 22 és hajnali 6 óra között bezárnak a strandok és a parkok. Ezzel a rendelkezéssel (is) elsősorban az a helyi kormány célja, hogy megakadályozza a fiatalok bulizását. Az illegális partik résztvevői drasztikus, akár 1000 eurós bírságra számíthatnak. Ha az érintettek karanténszabályokat is megszegnek, 2000 euróra is növekedhet a bírság, ha pedig még a koronavírus-tesztjük is pozitív lesz, akkor akár 5000 eurót is fizetniük kell. A partik szervezőit 100 ezer eurós bírság fenyegeti.

Mallorcán egyébként július 10. óta tilos este 22 óra után alkoholt árusítani az üzletekben, az éttermekben és bárokban azonban megengedett az italkiszolgálás.