Állami projekt vizes élőhelyek fejlesztésére

Forrás: MTI

 2018. február 27. 14:12

Több mint 1,1 millió euró támogatásból gazdálkodhat 2020 végéig az januárban indult magyar és osztrák közös projekt, amely a Rába folyó vízgyűjtője vizes élőhelyeinek fejlesztését tűzte ki célul.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a projektindító  tanácskozás után Szalafőn az MTI-nek elmondta: a projekt egyik legfontosabb célja, hogy megpróbálja a természetvédelmet és az árvízi védekezést úgy összehangolni, hogy a természeti értékek lehetőleg ne sérüljenek. A program része a tudományos ismeretterjesztés, valamint a vízi és horgászturizmus fejlesztése lehetőségeinek feltérképezése. A projektben magyar részről az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága, osztrák részről pedig az Ilmitz-i Biológiai Állomás és az Osztrák Természetvédelmi Szövetség Stájerországi Csoportja vesz részt.

A vízi- és horgászturizmus fejlesztése is cél

Fotó: pixabay.com

A tudományos igényű felmérés kiterjed a vízfolyások élővilágát veszélyeztető emberi beavatkozásokra, számol a gazdasági és árvízvédelemi szempontokkal, és ezáltal a különböző érdekek összehangolására törekszik. A szakemberek a 2020 végéig tartó programban közösen kutatják a határon átnyúló vízfolyások veszélyeztetett élőhelyeit, védett állatfajait, az élővilágot veszélyeztető özönfajokat és emberi beavatkozásokat, a kutatások alapján pedig megtervezik a vizes ökológiai hálózatok hatékony természetvédelmi kezelését.

Kapcsolódó cikkek