Apáca show Baján

Forrás: turizmus.com

 2019. július 24. 10:23

Idén az 1992-es amerikai vígjáték musical változatával kedveskedik a Budapesti Operettszínház a bajai és a környékről – de gyakran az ország távolabbi csücskeiből és a határokon túlról is – ide látogató közönségnek.

A vidám, dinamikus, helyenként megható történet Baján csodás természeti környezetben, a Petőfi-szigeten megépített szabadtéri színpadon kel életre, olyan sztárok főszereplésével, mint Peller Anna, Janza Kata, Peller Károly, Szabó P. Szilveszter vagy Csonka András.

A fővárosi teátrum bajai vendégszereplése mindig hatalmas siker, és turisták ezreit is a városba csalogatja.

A színházi előadás mellett számos más lehetőség is adódik azok számára, akik szeretik a természetet, szívesen kirándulnak, vagy csak barangolnának a belváros műemlék jellegű épületei között.

A Budapesti Operettszínház előadása valószínűleg idén is sikeres lesz

Fotó: Gordon Eszter

A Csodálatos Baja rendezvénysorozat az év során számtalan lehetőséget kínál a kikapcsolódni vágyóknak, de nemcsak a rendezvények idején érdemes a városba látogatni, hiszen a Gemenci erdő egész évben várja a kirándulókat, és természetesen a méltán híres, hungarikum rangra emelkedett bajai halászlé – amit minden étteremben gyufatésztával kínálnak – is kihagyhatatlan.

További információk: Tourinform Iroda (Baja, Szentháromság tér 11., tel.: 79/420-792

Jegyvásárlás: Bácskai Kultúrpalota Jegyirodája (Baja, Szentháromság tér 3., tel.: 79/321-341)

Web: www.csodalatosbaja.hu, www.bajaiszabadteri.hu (X)