Átadták a felújított Rákóczi-várkastélyt Borsiban

Forrás: MTI

 2021. június 20. 11:35

A magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastélyt június 19-én adták át a felvidéki Borsiban.

A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.

A köztársasági elnök rámutatott: II. Rákóczi Ferenc okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait, s hirdette, "nincs törvényes hatalom szabadság nélkül", s ezért – nem hatalomvágyból, hanem szabadságot akarva – indult harcba, mert tudta, hogy a szabadsághoz önrendelkezés és nemzeti önállóság kell. Hozzátette, hogy II. Rákóczi Ferenc olyan államférfi volt, aki nemzete önállóságáért vívott harcával ma is példaként állhat Európa népei előtt.

A köztársasági elnök a Rákóczi-kastély felújításával összefüggésben rávilágított: Sok-sok egyeztetésből és határokon átívelő munkából magyarok és szlovákok együtt alkottak újra valamit, s most közös felelősségük lesz, hogy a kastély betölthesse hivatását, hogy "olyan hely legyen, ahol összeér múlt és jelen".
Zuzana Caputová beszédében kiemelte: azonfelül, hogy egy nagy építészeti és történelmi értékű épületet sikerült felújítani, az újjászületett Rákóczi-kastély egy nagy értékű jelkép is. Annak jelképe, hogy a több száz éven át tartó közös múltnak "nem elválasztania, hanem ellenkezőleg – az Európai Unió szomszédos tagországaiként – össze kell kötnie bennünket."

A szlovák államfő kijelentette: a két nemzetnek számos közös történelmi személyisége van, köztük II. Rákóczi Ferenc, Szent István, Károly Róbert és Corvin Mátyás is, és nekik is köszönhető, hogy "közös a történelmi Magyarország és a mi történelmünk, amelyre büszkék lehetünk".

borsirakoczi

A Borsi-várkastély helyreállítására Magyarország 8 és fél millió eurót bocsátott rendelkezésre

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A mintegy 1200 lelket számláló, jelentős részben magyarok lakta Borsi kastélyának – II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének – helyreállítása felett még 2013-ban vállalt védnökséget Áder János magyar és Ivan Gasparovic akkori szlovák államfő. A restaurálás a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet irányítása alatt 2018 szeptemberében kezdődött, és mostanra fejeződött be.

A teljes felújításra Magyarország kormánya 8 és fél millió eurót bocsátott rendelkezésre, ebből teljesen újjáépítették a kastélyt, és rendezték a környékét. Az 1563-1638 között épült kastélyban a fejedelmet és korát bemutató állandó, interaktív kiállítást nyitottak, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezett. Korábban beszámoltunk róla, hogy a várkastélyban szabadulószobával, virtuálisvalóság-játékkal, valamint körpanorámás vetítéssel is várják majd a látogatókat.