Átadták a felújított szegedi zsinagógát

Forrás: MTI

 2017. szeptember 04. 15:47

Átadták vasárnap a felújított szegedi zsinagógát, a 114 éves épület külső rekonstrukciójához szükséges 950 millió forintot a kormány biztosította.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta, sikerült a magyar zsidó történelem egy szakrális gyöngyszemét eredeti szépségében helyreállítani. Az épület a magyar szecesszió remeke, Európa egyik legszebb zsinagógája - mondta az elnök, aki reményét fejezte ki, hogy hamarosan a belső felújítás is elkezdődhet.

B. Nagy László országgyűlési képviselő kifejtette, a kormánytámogatással megvalósult mintegy egymilliárd forintos rekonstrukció Magyarországon szinte egyedülálló, hiszen a rendelkezésre álló forrásból az eredetileg tervezetnél nagyobb munka valósulhatott meg.

Fotó: MTI

A Csongrád megye fejlesztési biztosi posztját betöltő politikus közölte, támogatja az 1300 ember befogadására alkalmas, kiváló akusztikájú egyházi épület 1,2 milliárd forintra becsült költségű belső megújítását.

A Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Lednitzky András elmondta, az épület külső rekonstrukciójának első lépéseként a Szegedi Zsinagógáért Alapítvány 50 millió forintos támogatásával a két tornyot újították fel. Ezt követően a kormány 950 millió forint támogatást biztosított a beruházásra.

A csaknem egy éve elkezdődött munkálatok során helyreállították a kupolás tornyos szerkezetű épület tetőszerkezetét, a külső homlokzatot, a kerítést, elvégezték a bádogosmunkákat, megszépültek az ólomüveg ablakok és ajtók, a tornyokba kerültek a szociális helyiségek. A felújítás részeként helyreállítják a zsinagóga bibliai növényeket bemutató kertjét is - sorolta.

A szegedi új zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el. A monumentális, 48,5 méter magas mór-szecessziós stílusú épület Európa negyedik, Magyarország második legnagyobb zsinagógája. Az épület üvegkupolája és a zsidó ünnepeket bemutató ólomüveg ablakok Roth Miksa alkotásai.