Az ország egyik legnagyobb játszóterét adták át a debreceni Nagyerdőben

Forrás: MTI

 2022. augusztus 01. 17:22

A debreceni Nagyerdőben hétfőn hivatalosan is átadták az ország egyik legnagyobb játszóterét. A gyerekek által már vasárnap birtokba vett, 58 ezer négyzetméter területen kialakított játszópark 1,5 milliárd forint támogatásból készült el.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a játszópark üde színfoltja a városnak és illeszkedik a Nagyerdő komplex fejlesztésébe, amelynek keretében megújult a Békás-tó és környéke, megépült a stadion, létrejött a ködszínház, és megvalósult a strandfejlesztés. A fejlesztés az Aquaticun élményfürdő, az állatkert megújításával, illetve a természettudományi múzeum beruházásával folytatódik a Nagyerdőben - tette hozzá.

A hatholdasra bővült korábbi Ötholdas Pagony játszótér a Sziget-kék nevet kapta, amely a Szabó Magda debreceni születésű író azonos című regénye inspirálta fantáziavilágba kalauzolja el a gyerekeket és a családokat - magyarázta a polgármester.

Hozzátette: a projekt eredményeként egész évben használható tematikus park jött létre, ahol egy ötszintes élménytorony is helyet kapott kilátó csúszdával, legmagasabb szintjén, a játszótoronyban pedig a környező fák lombkoronái között futó akadálypályán tesztelhetik az ügyességüket a gyerekek.

Papp László közlése szerint több mint nyolcvan játékelemet helyeztek el a területen, ahol egy minivárost is kialakítottak iskolával, bolttal, piaccal, bankkal, kórházzal, étteremmel és rendőrséggel.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója elmondta, hogy Debrecen fontos helyet foglal el a hazai turisztikai palettán, a város és térsége az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai területe. Hozzátette:
Idén júniusban 86 ezer vendég 243 ezer vendégéjszakát töltött el Debrecenben, ami a tavalyi azonos időszakihoz képest 53, illetve 50 százalékos növekedés. A magyar vendégek száma 23 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 16 százalékkal haladta meg júniusban a tavalyi első nyári hónap adatait. Hozzátette, hogy Hajdúszoboszló és Debrecen együtt a térség szálláshelyi vendégforgalmának több mint 70 százalékát generálja.

szigetkek

Több mint nyolcvan játékelemet helyeztek el a területen, ahol egy minivárost is kialakítottak iskolával, bolttal, piaccal, bankkal, kórházzal, étteremmel és rendőrséggel.

Fotó: Papp László/Facebook

Nagy Gergely Sándor, a játszóteret is működtető vidámpark és állatkert igazgatója elmondta: korábban az Ötholdas Pagonynak mintegy 90 ezer látogatója volt évente. Várakozásaik szerint azt a számot év végéig megdönti a Sziget-kék játszótér, amely így komoly vetélytársa lesz az évi 150 ezres látogatottságú vidámparknak.