Átadták az ország első erdei bringaparkját Balassagyarmaton

Forrás: turizmus.com

 2021. november 03. 12:06

Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely a tervek szerint a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet a jövőben.

A Balassagyarmati Bringaparkot a városközponttól mintegy négy kilométeres távolságra fekvő Nyírjes városrészben alakították ki, ahol egy mesterséges tórendszer mellé, erdei környezetben jelölték ki a pálya 3,3 kilométeres nyomvonalát. Az ugratókat is úgy építették fel, hogy a sebesség függvényében mindenkorosztálynak megfelelő kihívást nyújtson – közölte az Aktív Magyarország.Mivel védett nemzeti parki területről van szó, ezért az első ilyen jellegű erdei környezetben futó pálya megépítését az erdőtörvény módosítása tette lehetővé. Az új szabályozásértelmében már az adott terület vagyonkezelője is köthet saját hatáskörben feltételekhez kötött használati megállapodást a helyi önkormányzattal. A pálya építését komoly egyeztetés előzte meg annak érdekében, hogy az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő területen a természetvédelem, a turizmus és a sport érdekei egyszerre érvényesülhessenek.

Az új szabályozási környezetnek köszönhetően a jövőben várható, hogy több hasonló erdei single trail útvonal a balassagyarmatival megegyező csodálatosan szép erdei környezetben valósulhat meg.

balassagyarmat_bringapark

Az erdei környezetben futó pálya megépítését az erdőtörvény módosítása tette lehetővé

Fotó: Aktív Magyarország

A bringapark megépülését az Országos Bringapark Programon keresztül 10 millió forinttal támogatta az állam, míg az önkormányzat további 10 millió forinttal szállt bele a fejlesztésbe.Egy másik projekt keretében a biciklipálya mellett hamarosan látogatóközpont is épül, melynek földszintjén kerékpárosokat is kiszolgáló öltözőt és zuhanyzóval ellátott mosdót alakítanak ki. A beruházásban ezen kívül víziszínpad, tematikus sétányok, játszóház is épül a helyszínen.

Az Országos Bringapark Programban a magyar kormány 2021-ben 39 bringa- és görpark fejlesztését támogatta, összesen 1,1 milliárd forint értékben. Hamarosan elindul a pályázati időszak a 2022-es évre, amelyben az előző időszakhoz hasonlóan önkormányzatok és egyesületek 50%-os támogatást kaphatnak bringapályák és görparkok építésére.