Átadták Veszprémben a Zöld város projekt új közösségi tereit

Forrás: MTI

 2023. május 08. 16:06

Akkor erős egy város, ha működő közösségei vannak, ehhez pedig olyan helyekre van szükség, ahol együtt tudnak lenni az emberek - mondta Veszprém polgármestere hétfőn, a több mint hárommilliárd forintból megvalósult Zöld város projekt átadóján.

Porga Gyula polgármester a minőségi közterületek fontosságáról szólva elmondta: Veszprémben 2010-ben adták át a Séd-völgyi városrehabilitációs projektet, amelyet később az ország legszebb sétaterének választottak, sőt nemzetközi virágosítási versenyen is nyert el különdíjat.

Az öthektáros parkot, amely nem csak a városlakókat, hanem a térségben élőket is szolgálni fogja

Fotó: VEB 2023

Hangsúlyozta: amint van egy minőségi közterület, amelyet több generációs is tud használni, azt belakják az emberek. A polgármester jelezte: Veszprémben célként fogalmazták meg azt, hogy életminőségben a város 2030-ra tartozzon az európai elithez, ehhez pedig ilyen beruházásokra van szükség.

Rámutatott: nem csak egy nagy közpark újult meg a városban, de korábban a szomszédos zeneiskola épületét is kívül-belül felújították, a parkkal szomszédos Pannon Egyetem kerítését pedig elbontották, így egy átjárható terület jön létre.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője méltatta a város fejlesztési stratégiáját, és hosszan sorolta azokat a beruházásokat, amelyek már megvalósultak az elmúlt évtizedben Veszprémben.

A fejlesztés két projektből áll össze, a kulturális negyed programból és a Szent Miklós-szegi Kálvária-domb megújításából

Fotó: VEB 2023

Brányi Mária alpolgármester a Zöld város projekt részleteit ismertetve kiemelte: olyan öthektáros parkot adnak át, amely nemcsak a városlakókat, hanem a térségben élőket is szolgálni fogja.
A fejlesztés két projektből áll össze, a kulturális negyed programból és a Szent Miklós-szegi Kálvária-domb megújításából. A kulturális negyed program a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 2,9 milliárd forintos európai uniós támogatásával, valamint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program több mint 350 millió forintos forrásaival 3 milliárd 256 millió forintból valósult meg.

A Zöld város projekt több mint hárommilliárd forintból valósult meg

Fotó: VEB 2023

Veszprém belvárosában az Egyetem utca, a Megyeház tér, az Erzsébet sétány és az Erzsébet-liget által határolt területen a park és eszközei teljes megújítása mellett új lépcsőt és akadálymentes falsétányt kapott a korábban elhagyatott Kálvária-domb. A támfal mentén egy kávézót is kialakítottak.

A parkban több szobor is helyet kapott, a hétfői ünnepségen Veszely Jelena szobrászművész alkotásáról, a Furulyás lányról Wehner Tibor művészettörténész beszélt.