Augusztus 20-án Bánk bán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Forrás: MTI

 2021. augusztus 17. 19:13

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával ünnepli a Margitszigeti Szabadtéri Színpad augusztus 20-án a nemzeti ünnepet.

A főbb szerepeket Molnár Levente operaénekes mellett Mester Viktória, Boncsér Gergely, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos és Bakonyi Marcell játssza és énekli.

Az előadáson közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara és tánckara, a Honvéd Férfikar, a Budapesti Stúdiókórus, valamint a Bánk bán 2020 tánckara.

Jelenet az előadásból

Fotó: Margitszigeti Színház / Éder Vera

"A Bánk bán zseniális alkotás, Katona művével a drámaírás shakespeare-i csúcsaira ért fel" - idézi a tájékoztató Vidnyánszky Attilát, az előadás rendezőjét.

Hazánk nagy sorsfordulói, történelmi tragédiái mindig arra késztetnek, hogy átgondoljuk a helyünket a világban, megfogalmazzuk küldetésünk és végzetünk sajátosságait - hangsúlyozta, kiemelve: erre Erkel grandiózus műve különösen alkalmas, hiszen sűrítve, ugyanakkor a zene szuggesztív erejével felerősítve szembesít bennünket a drámai történettel.

Számomra a Bánk bán a magyarságot jelképezi - az örök kiélezett, éles harcot azért, hogy a jó úton tudjunk maradni - mondta Molnár Levente operaénekes, aki szerint jelképezi a megosztottságot, az erőt, a becsületességet, a tisztességet.

Erkel Ferenc 1844-ben, a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton aratott győzelme után kezdett el foglalkozni Katona József drámájával. A történelem hosszúra nyújtotta a komponálás idejét: előbb a szabadságharc, majd az azt követő diktatúra cenzúrája miatt 1861. március 9-ig kellett várnia a közönségnek, mire a mű teljes egészében megszólalhatott az akkori Nemzeti Színházban.