Augusztus elsejétől Debreceni Bor- és Jazznapok

Forrás: MTI

 2019. július 31. 13:10

Nyolcvan hazai borászat, 45 koncert, jazzmozi és kézműves vásár is várja a nagyerdei Békás-tó partján augusztus 1. és 4. között a Debreceni Bor- és Jazznapok látogatóit.

A rendezvény sajtótájékoztatóján Tóth Ernő programigazgató kiemelte, hogy az 1972 óta folyamatosan megrendezett zenei esemény az ország legrégebbi jazzfesztiválja, amelyet öt éve együtt tartanak meg a korábbi borkarnevállal. Így jött létre az ország legnagyobb "gasztrojazz jamboree-ja" – tette hozzá a programigazgató.

Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere "jó párosításnak" nevezte a jazzt és a bort, és kiemelte, hogy a fesztivál iránt évről évre nő az érdeklődés itthon és külföldön egyaránt.

Kovács Pál borszakíró elmondta, hogy 80 hazai borászat mintegy 500-féle borát kóstolhatják meg a rendezvényre érkezők. Most első ízben exkluzív, 20 fős borkóstolók is lesznek, tájékoztatókkal, beszélgetésekkel a fesztivál területén felépített Bor Dómban.

Egy kép a tavalyi rendezvényről

Fotó: boresjazz.hu

Heit Lóránd érmelléki borász arról számolt be, hogy a bornapok keretében most első alkalommal a "Kárpát-haza természethű borkészítői" – kilenc hazai és határon túli kézműves pincészet – is bemutatkoznak a Nagyerdőben.

Tóth András, a bornapok főszervezője azt emelte ki, hogy a borászatok kétharmada immár visszatérő vendége a debreceni rendezvénynek.

Teremi Nóra, a jazzfesztivál főszervezője elmondta, hogy minden eddiginél több, 45 zenekar és összesen 221 muzsikus lép fel a debreceni jazznapokon. A magyar zenészek mellett német, román, cseh, szlovák, lengyel, grenadai, angol és francia művész is muzsikál majd a Békás-tó partján. Különlegességként említette, hogy a négy nap alatt összesen 26 szaxofonos fújja majd a dallamokat a fesztiválon.