Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét Éjjel-Nappal Nyitva áll

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 25. 12:18

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A járványügyi helyzethez igazodva idén is kisebb körben tartjuk meg nyárbúcsúztató rendezvényünket, mely műfajában, tematikájában így is sokszínű programkínálatt

A város hagyományos nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 16. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ - írja a szerkesztőségünknek eljuttatott sajtóközlemény. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa - a turizmuson túlmutatóan - valódi arcát, értékeit, egyediségét a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén.

A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton a látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

Ezen kívül idén is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, a Rotary Szentendre által szervezett jubileumi jótékonysági gumikacsa-verseny, táncszínház, Kultszerenádok, fényfestés a Fő téren, Barlang és P'Art Mozi programok, kiállítások, GastroArt, Be Massive Horizon Daytime Party.

szentendre

Szentendre belvárosában ismét megrendezik az Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált: fényfestéssel, városismereti sétákkal és koncertekkel várják az érdeklődőket

Fotó: Deim Balázs

A rendezvény a tavalyihoz hasonlóan most is kisebb méretű, családias és inkább bensőséges hangulatú esemény lesz, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal. Korlátozott létszámú közönség előtt fellép a Barabás Lőrinc Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél, az LGT Emlékzenekar Karácsony Jánossal, és a Vujicsics-Söndörgő-ViGaD is.

A programkínálatot a város kulturális intézményei tovább színesítik: így a Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK-ArtKert összművészeti fesztiváljának képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel.

Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket és a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a szentendreieket és a városba érkező látogatókat. A Lázár cár téren pedig a WAMP design iparművészeti kiállítás várja az érdeklődőket.