A Hortobágyi Nonprofit Kft. juhászai, gulyásai, csikósai még ma is őrzik a nyájakat, gulyákat és hagyományos népviseletben lóháton járnak a ménes utána csakúgy, mint 150 évvel ezelőtt.
A hortobágyi pásztorok kiemelt szerepet vállalnak a világon egyedülálló pásztorkultúra hagyományainak ápolásában és a pásztortársadalom nemzedékeken átívelő tudásának megőrzésében, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 2022-ben „A hortobágyi pásztorok hagyományos tudása” a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti névjegyzékére került.
Az október 22-i rendezvényre, a hortobágyi Vásártérre érkezők testközelből ismerhetik meg a pásztorok állatait – a magyar racka juhokat, nóniusz lovakat, négyökrös bivalyfogatot, hatökrös magyar szürke szarvasmarha fogatot is, akik juhászaink, csikósaink és gulyásaink társaságában vonulnak át a Kilenclyukú hídon. A látványos felvonulás során a behajtás néprajzi hátteréről tudhatnak meg érdekes információkat a rendezvényre látogatók.
![]() |
|
A hortobágyi Vásártérre érkezők testközelből ismerhetik meg a pásztorok állatait |
|
Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság |
A felvonulás után többek között Hortobágy örökös pásztorainak köszöntésére is sor kerül, a Kilenclyukú híd lábánál pedig lehetőség lesz a pásztorokkal és jószágaikkal való ismerkedésre, a csikós és a hortobágyi pusztaötös-bemutató megtekintésére is.
A daruvonulás az egyik leglátványosabb természeti jelenség Magyarországon. A Hortobágyon az őszi madárvonulás időszakában évről-évre százezernél is több daru vonul át, illetve állomásozik a halastavakon. Nem véletlenül mondják, hogy ez a természet őszi ünnepe az ország első, 1973-ban létesült nemzeti parkjában. A legutóbbi daruszinkron adatai alapján jelenleg több mint 125 ezer daru állomásozik a területen.
Az őszi naplementék legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás mindössze néhány hétig tart, viszont életre szóló élményt nyújt az ehhez kötődő programokon részt vevők számára.
A Darufesztivál fénypontjai a hajnali és alkonyati darules túrák, ahol a résztvevők megfigyelhetik a darvak vonulásának lélegzetelállító látványát.
A Darukonyha Receptverseny és Daruporta szépítő verseny eredményhirdetésein túl idén Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész Daru szoborcsoport alkotásának avatásával is tisztelegnek a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címermadara előtt.
Az egész napos rendezvény során kézműves vásár, bográcsban főtt pásztorételek, néptáncbemutató, valamint természetismereti játékok és kézműves foglalkozások várnak mindenkit.
KAPCSOLÓDÓ
Komplex turisztikai fejlesztés rajtolhat el Hortobágyon

