Az Árpádok kora című kiállítással nyílt meg a Szent István Király Múzeum

Forrás: MTI

 2022. március 18. 19:22

Átadták pénteken a több mint ötmilliárd forintból felújított székesfehérvári Szent István Király Múzeumot, az intézmény a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítással nyitotta meg kapuit.

Székesfehérvár több mint ezeréves történelme és annak első néhány száz éve szervesen egybeforrt az Árpád-ház dinasztia történetével.

A város kiemelkedően fontos kulturális intézménye újult meg kívül-belül és bővült ki egy fogadótérrel – mondta Cser-Palkovics András polgármester a megnyitón.

A tárlaton több mint tíz országból csaknem 700 műtárgy látható, amelyek „soha nem voltak így egyben és lehet, hogy soha többé nem is lesznek”.

Cser-Palkovics András megemlítette, hogy a projektre kapott támogatás tartalékkerete megmaradt, azt a Budenz-ház és a Vörösmarty Mihály Könyvtár részbeni megújítására, vagyis a kultúrára fordítanák, s erről már tárgyalnak a kormánnyal.

A tárlaton több mint tíz országból csaknem 700 műtárgy látható

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Pokrovenszki Krisztián, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a 18. századi épületet új köntösbe öltöztették, 21. századi légtechnikát és biztonsági rendszert kapott, és gyakorlatilag bármilyen kiállítás megvalósítható, ami befér a két szinten lévő 17 kiállítóterem mintegy 1800 négyzetméterére.

A Szent István Király Múzeum főépületét, a műemléki védettség alatt álló egykori rendház épületét 1756-ban építették, sokáig ennek megfelelően is használták és csak 1980-ban kapta meg a múzeum a barokk stílusú épületet. A csaknem háromezer négyzetméteres épület egykori gazdasági udvarának részbeni beépítésével bővült mintegy 620 négyzetméterrel, ebben az új szárnyban alakították ki a fogadóteret és a kiszolgáló helyiségeket, míg az eredeti épületrészekben szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú kiállítóterek jöttek létre.

A 18. századi épületet új köntösbe öltöztették, két szinten lévő 17 kiállítóterem foglal helyet mintegy 1800 négyzetméteren

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A kiállításhoz több mint 40 magyar és 20 külföldi partnerintézmény kölcsönöz tárgyakat. A középkor uralkodói dinasztiái között kivételes helyet foglal el az Árpád-ház, hiszen ez a család adta a legtöbb szentet a keresztény világnak, és ez volt az a korszak, amelynek évszázadai Székesfehérvárhoz köthetők.

A kiállítás egyik különlegessége Szent István kardja, amely Prágából érkezett Székesfehérvárra: a fegyver egykor István jegyesének, Gizellának a hozományaként kerülhetett Magyarországra.

A tárlaton szerepel többek között a feltehetően a 13. század közepén keletkezett Ómagyar Mária-siralom, Lehel kürtje, egy Árpád-kori eskükereszt és egy kettős kereszttel ellátott kora Árpád-kori magyar zászló. Ezenfelül látható még a koronázási palást 1613-ban készült másolata Pannonhalmáról és számos honfoglalás kori aranylelet is.