Az Ezüst szalag lesz az év első balatoni vitorlásversenye

Forrás: MTI

 2020. május 18. 12:56

Idén harmadszor rendezi meg június 6–7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár–Balatongyörök–Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) május elején úgy döntött, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve megtörténhet, és június 1-jétől lehetőség nyílik a hivatalos rendszerben versenyeket rendezni.

A Spartacus közleményében emlékeztet, hogy az Ezüst szalagon eddig minden évre jutott izgalom: 2018-ban viharos szél, 2019-ben nagyon gyenge szellő, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások okozhatnak fejtörést a résztvevőknek.

Június 6–7-én rendezik az idei első vitorlásversenyt a Balatonon

Fotó: 123rf.com

A versenyen az MVSZ ajánlásait maximálisan figyelembe veszik a rendezők: kizárólag a VIHAR rendszeren keresztül lehet nevezni, a parti rendezvények kötelező elhagyása miatt csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehet befizetni, parti nevezés nincs.

A díjkiosztó elmarad, a díjakat – köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüst tálcát – később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.

Ami viszont változatlan: a rajt a Balatonföldvár előtti vízterületen lesz június 6-án szombaton 18 órakor és június 7-én vasárnap 14 óráig lehet érvényesen befutni.

Az Ezüst szalag felkészülést is kínál a Kékszalagra, amelyet idén nem a szokásos időpontban rendeznek meg; a mintegy 80 kilométeres távon fel lehet frissíteni az éjszakai hajóvezetés, navigáció és a hajón belüli kommunikáció trükkjeit.