Az idén már túlszárnyalta a 2019-es forgalmat a Mátra turizmusa

Forrás: turizmus.com

 2023. december 10. 11:22

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület hagyományosan év végén rendezi meg a Mátra konferenciát. Ezúttal a Mátra Kemping és Sástó Hotel adott otthont a rendezvénynek, ahol a napokban a térség turisztikai vállalkozásai, polgármesterei találkoztak.

Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, 17 évvel ezelőtt 21 alapító taggal alakult meg az egyesület, mely ma már mintegy száz tagot számlál. A covid és az energiakérdés az elmúlt három évben új kihívásokkal szembesítette a szakmát, az új kérdésekre új válaszokat kell adni. A Mátra lehetőségei kiváló alapot adnak az új válaszokra, ezekre kell fókuszálni jövő évben - hangzott el.Bevezetőjében Kápolnai Nagy Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy számos olyan érték van a Mátrában, melyek még kevéssé ismertek. Ennek jegyében a rendezvényen ezúttal a térség új fejlesztései, attrakciói álltak a fókuszban, ugyanakkor bemutatkoztak helyi termelők, kézművesek is.

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület idén is megrendezte konferenciáját

Fotó: Erdélyi József

 

Dr. Benkő Béla, a Gyöngyös Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke - a rendezvény támogatója – az elmúlt év statisztikájából kiemelte, hogy 2023-ban vendégéjszakaszámban a 2019-e évet is túlszárnyalta a Mátra több mint 220 ezer vendégéjszakával. Ugyanakkor kiemelte, bár az elmúlt években számos új szálláshely létesült a mátrai településeken, elsősorban magánszálláshelyek, ezeket azonban nem követte a vendéglátóhelyek dinamikus bővülése.

Előadásában Báryné Dr. Gál Edit, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója  múltidézésre invitálta a jelenlévőket. Kiderült, hogy milyen volt a turistáskodás az 1800-as években, illetve hogy az Orczy család tagjai hogyan mászták meg a Galyatetőt.

Nagy Mónika gyógynövénytermesztő beszélt jövő évi programjairól, melyben gyógynövény túrák is szerepelnek. Az alkalomra készült el a Mátra kincsei téli regeneráló teája, mely Hanák Kolos emlékére nevet viseli. A mátrai turizmus alapítója Hanák Kolos száz évvel ezelőtt hunyt el, tiszteletére ősszel szülőhelyén Szurdokpüspökiben szobrot avattak.

A továbbiakban a pásztói Varázsvölgy az indulás óta eltelt egy év tapasztalatait foglalta össze, különösen a nyári őszi rendezvényeket emelték ki, melyek kiemelkedően sikeresek voltak.

 

Hagyományőrzés a Mátrában

A Mátrai Farkasok Hagyományőr és Íjász egyesület elnöke Bárdos Antal a hagyományok megőrzésének fontossága mellett felhívta a figyelmet arra, hogy mind többen érdeklődnek az íjászat iránt, egyesületük tagjai számos szép eredményt értek el különböző korcsoportokban országos versenyeken. Arra biztatta a megjelenteket, hogy a települések programjaiba illesszék be, hiszen láthatóan egyre nagyobb az érdeklődés az íjászat iránt, melynek közösségépítő hatása is jelentős. Májusban nyitotta meg hivatalosan kapuit Bodonyban a Szidónia major látványgazdaság, ahol régi traktorok, kerékpárok mellett mezőgazdasági gépek is láthatók. A tulajdonos Torda Tibor mesélt a létrehozás egyes fázisairól, a nyári levendulaszüretük sikeréről.

A konferencián a térség turisztikai vállalkozásai, polgármesterei találkoztak

Fotó: Erdélyi József

 

Végül Szalai Ferenc, a Mátrai bivalyrezervátum tulajdonosan az őshonos bivaly különleges tulajdonságaiból villantott fel párat. A hagyományoknak megfelelően a bemutatott gasztronómiai termékek kóstolhatók is voltak, így a Mátrai bivalyrezervátum bivalyvirslit hozott az alkalomra, melyhez a Detki Kendertanya chilis mustárját kóstolhatták a vendégek.