Az Óbükk ritkaságai a borsodnádasdi élményközpontban

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. június 19. 10:39

Az észak-borsodi kisváros önkormányzata több mint 377 millió forintos uniós pályázati támogatást nyert el Borsosnádasd ökoturisztikai fejlesztésére.

Borsodnádasdon az egykori Petőfi Művelődési Ház épületét teljesen felújítják, és megnyitják az Óbükk látogató- és élményközpontot. Ezen a helyen a természeti ritkaságokban gazdag hegyvidék földtani és más érdekességeit  interaktív, digitális technikákkal ismerhetik meg a leendő látogatók – tudtuk meg Kormos Krisztián polgármestertől.

A zöld város egyik parkja a központban

Fotó: Mentusz Károly

A 3D-s technológiával rendelkező létesítményben különleges módon szerezhetnek majd új ismereteket az érdeklődők, virtuális utazás keretében a föld alatt, a felszínen és a levegőben is. Az ehhez kapcsolódó hang- és látványtechnikát szintén a legkorszerűbb formákban építik ki. A látogatóközpontban nemcsak egyféle látványosság lesz, hanem egyszerre többféle is. Például a sejtek bemutatásától az űrvilágig sokféle élményt szerezhetnek az érdeklődők.

A programok keretében többek között  bemutatják azt a helyi rejtélyes labirintusrendszert, amely az egykori lemezgyári temető alatt helyezkedik el. Emellett a feltáratlan földvárak, famatuzsálemek, a források, a suvadások, a homokkő kibúvások helyéről és állapotáról is információkat kapnak majd a látogatók.

Az élményközpontban több funkciós, interaktív előadótermet alakítanak ki. Az energiahatékonyság jegyében pedig napelemekkel igyekeznek csökkenteni a működési költségeket. A fejlesztés részeként játszóteret és pihenőparkot is kialakítanak. Az új attrakció közvetlen környezetében pedig elektromos töltőállomással felszerelt parkolót, járdát, büfét és ajándékboltot is építenek.

Információs térkép segíti a turistákat

Fotó: Mentusz Károly

A fejlesztés tervei elkészültek, a látogató- és élményközpontot várhatóan 2020-ban adják át a nagyközönségnek. A projekt részeként pedig  kiterjedt marketingtevékenységet is kezdenek, hogy minél jobban felhívják a figyelmet az új beruházásra.

A Molnárkalács Ház, ahol az édesség készül

Fotó: Mentusz Károly

Borsodnádasdon  a város egyik jelképe a 150 éves múltra visszatekintő molnárkalács. Ezt a különleges édességet 2012-ben felvették a magyarországi Szellemi Kulturális Örökség jegyzékére. A terméket a városban működő Molnárkalács Házban sütik.