Az ország első kerékpármúzeuma nyílik meg Balassagyarmaton

Forrás: MTI

 2020. június 19. 12:41

A szombattól látogatható gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetik a látogatók a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig.

Az önerőből kialakított, június 20-án megnyíló kerékpármúzeumban a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpontklubja és egy kávézó, az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szerveznek – mondta el Olexa Miklós alapító, a múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke.
A több mint száz kerékpár között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik, a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából. Vannak túrabiciklik Európából és versenybiciklik a világ minden tájáról.

A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig, megjelenik az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dombo motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerékpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX.

A gyűjtemény több mint száz kerékpárból áll

Fotó: MTI/Komka Péter

Olexa Miklós elmondta: a múzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona. Kiemelte közülük Márton Bálintot, Siklósi Jánost és Sajgó Csabát, akik a múzeum létrehozásában is szerepet vállaltak.

A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között voltak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követte a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jött a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakult ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel.
A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerék-hajtással, de látható egy szobabicikli is.
Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére.


A rovat belföldi turisztikai híreinek megjelenését a SZÉP-kártya szponzorálja.