Az USA megnyithatja határait a beoltottak előtt

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 09. 16:13

Brit sajtóértesülések szerint az USA-ban azt tervezik, hogy engedélyezik a beutazást a legtöbb országból a teljes mértékben beoltott turisták számára.

A Fehér Ház egyik munkatársa úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a Biden-adminisztráció újra akarja indítani a turizmust, ugyanakkor még  nem áll készen arra, hogy azonnal feloldjon minden korlátozást, mivel újra növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma. Az illetékes szerint több munkacsoport is azon dolgozik, hogy kialakítsanak egy új rendszert addigra, mire az utazás lehetősége újra megnyílik a külföldiek előtt.

Azt is hozzátette, hogy csak azok a külföldi állampolgárok léphetnek majd be az USA-ba, akik az összes előírt oltásukat felvették.

Az USA elnöke, Joe Biden, valamint a brit miniszterelnök, Boris Johnson már júniusban tárgyalt a transzatlanti kapcsolatok újraindításáról, sőt egy munkacsoportot is felállítottak. Ugyanakkor az Eurocontrol igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szeptember vége előtt nem valószínű, hogy újraindulna a légi forgalom az Egyesült Királyság és az USA között – írja összefoglalójában a brit Travel Weekly.

A nemzetközi turizmus újraindításának szándéka már megvan Amerikában, de a vírus újbóli terjedése óvatosságra inti a politikusokat

Fotó: 123rf.com

A Reuters által megkérdezett iparági szakértők szerint hetekbe, de inkább hónapokba telhet, mire a korlátozásokat ténylegesen feloldják.

Mind a brit, mind az amerikai utazási szakma képviselői régóta kérik a korábbi elnök, Donald Trump által 2020 márciusában meghozott 212F jelzésű elnöki utasítás visszavonását, amely az esetek többségében felfüggesztette az USA-ba való beutazást a külföldiek részére.

Ezzel szemben a britek augusztus 2-án egyoldalúan engedélyezték a teljes mértékben beoltott amerikai utazók karanténkötelezettség nélküli belépését Nagy-Britanniába.

Az amerikai turisztikai marketinggel foglalkozó US Travel nevű szervezet elnökhelyettese, Tori Emerson Barnes szerint fontos lenne az USA határainak megnyitása a beoltott turisták előtt, mivel „a brit, uniós és kanadai állampolgárok beléptetésének további tiltásával hetente 1,5 milliárd dollár bevételtől esik el az amerikai gazdaság, ebből az összegből 10 ezer munkahelyet lehetne fenntartani.”

Andrew Crawley, az Amex GBT kereskedelmi vezérigazgatója kijelentette, hogy „miközben az Egyesült Királyság és az Európai Unió megfontolt döntéseket hoznak az utazással kapcsolatban, a Biden adminisztrációnak legalább egy ütemtervet nyilvánosságra kellene hozni arról, hogy mikor tervezik visszavonni az európai polgárok beutazását akadályozó 212F-es elnöki utasítást. Tudományos alapon, adatvezérelt döntésekkel a kormányzatoknak lehetőségük van a korlátozások enyhítésére, és közben ezzel nem veszélyeztetik az állampolgárok egészségét.

Az USA immár több mint 500 napja lezárta határait a brit és az európai utazók előtt" – emlékeztetett a szakember.