Az utolsó hetekben ingyenes lesz az Álmok Álmodói kiállítás a gyerekeknek

Forrás: MTI

 2022. december 20. 10:10

Csütörtöktől ingyen látogathatják a 18 éven aluliak a Millenáris Álmok Álmodói 20 elnevezésű, szórakoztató tudománytörténeti kiállítását, amely 2023. január 10-ig tart nyitva.

A magyar géniuszokat és találmányaikat bemutató, interaktív tárlatot február közepe óta százezernél is több egyéni látogató és több mint ezer iskolai csoport kereste fel, félezernél is több magyarországi, illetve határon túli településről - közölték a szervezők.

Mint emlékeztettek, a 6000 négyzetméteren és 1,5 kilométeres ajánlott látogatói útvonalon megvalósuló kiállításra több mint ötven helyről - magánszemélyektől és múzeumoktól - érkeztek tárgyak.

A szórakoztató tudománytörténeti kiállítás január 10-ig tart nyitva

Fotó: Álmok Álmodói 20

A tárlat harmincnál is több interakcióval, egyebek mellett "bányarobbantással" és "Mars-sétával" kínál felejthetetlen élményt. A legmodernebb eszközök segítségével (például VR-szemüveggel, LED-fallal és 150 különböző kijelzővel) mutatja be az elmúlt fél évezredből összegyűjtött közel hatszáz magyar találmányt, fejlesztést - áll a közleményben.