Bakonybéli szerzetesek Budapesten

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2019. május 13. 11:44

Az utóbbi időben ötletes és frappáns kommunikációra váltott a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor. Intenzív Facebook-aktivitásának köszönhetően humoros és közvetlen formában hozza közel a szerzetesek hétköznapjait a nagyközönséghez.

A szerzetesi lét korántsem jár együtt a komolysággal és a zárkózottsággal, erre a bakonybéli szerzetesek kifejezetten jó példát szolgáltatnak. Közzéteszik hétköznapjaikat, receptjeiket, rendezvényeiket – sok humorral és kedvességgel. Hogy minél szélesebb körben ismerjék meg ezt a szellemiséget, Budapestre hozták helyben készült monostori kézműves termékeiket: többek között sört, lekvárokat, likőrt, ízesített csokoládékat, levendulás mézet, ízletes medvehagymapürét, élményszerűvé téve a bemutatkozást.

A Muzikum Klubban tartott, telt házas eseményen "Imádkozni és dolgozni a 21. században" címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást Baán Izsák testvér, bemutatva a bakonybéli monostor múltját és jelenét. Arra kaphattunk választ, hogyan valósul meg az ősi szerzetesi életforma a mai világ adta keretek között egy kis dunántúli faluban, hogy telik egy szerzetes napja, milyen viszonyban van a hitélet és a gazdasági tevékenység.

Bakonybéli monostori termékek

Fotó: turizmus.com

Az előadást monostori termékek kóstolója követte. A bakonybéli monostor kertje olyan ökológiai gazdálkodás, melyben szerzetesek, munkatársak és önkéntesek együtt dolgoznak. Gyógynövényeiket teaként értékesítik, gyümölcsösükből lekvárt, szörpöt készítenek. Számos egyéb, gyógynövényes terméket is előállítanak partnerek segítségével.

Az összejövetelen a bakonybéli monostor és a L'Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelent Lectio Divina sorozat újabb kötetének bemutatójára is sor került, melyen Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó igazgatója, illetve Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát mondott köszöntőt.

A rendezvényen Várszegi Asztrik is köszöntőt mondott

Fotó: turizmus.com

Várszegi Asztrik elárulta azt is: megnyugvással tette le a főapátsággal járó terheket, amelyeket 27 éven át örömmel hordott. Első dolga volt, hogy elutazott egy csendes kis kolostorba, és alaposan kialudta magát, hétköznapjaiban élvezi az ima és az olvasás nyújtotta nyugalmat, illetve segít szerzetestársainak, amiben tud.

Info: www.facebook.com/BakonybelMonostor

Kapcsolódó cikkek