Balatonfüreden megnyitották az idei szezont

Forrás: MTI

 2016. március 10. 12:02

A bővülő balatonfüredi programkínálat a turisztikai szezon meghosszabbítását célozza, a kulturális rendezvények mellett a gyermek- és családi programoké lesz a főszerep az idén – mondta Bóka István polgármestere a város szezonnyitó sajtótájékoztatóján.

Bóka István a szerdai tájékoztatón kiemelte, hogy a műfaji sokszínűség jellemzi az idei esztendő programkínálatát. A programsorozat egyik kiemelt rendezvénye a március 11. és 19. között zajló Füredi Tavaszi Fesztivál, de a Gasztroélmények Éve keretében kiemelt szerepet kap majd a gasztronómia is a Balaton-parti város kínálatában. A polgármester beszélt arról is, hogy június közepén rendezik meg a magyar úszás napját, amely felkészülést jelent a 2017-es balatonfüredi világbajnokságra. Júliusban a Kékszalag vitorlásverseny és az Anna-bál, augusztusban a Füredi Borhetek várja az érdeklődőket.

Varga-Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője megjegyezte, hogy a Nyitott Balaton rendezvénysorozat tavaszi és őszi programlehetőségeket kínál, példaként említette a Romantikus Reformkor színházi és zenei programjait szeptember közepétől. Beszélt arról is, hogy ősszel mutatják be a bécsi nagykövetségen a Balatoni régiót, különös hangsúlyt adva Balatonfüred turisztikai kínálatának.

Füredi Tavaszi Fesztivál

Füredi Tavaszi Fesztivál

Fotó: balatonfured.hu

 

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője elmondta: a város nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az eddigieknél egységesebb üzenettel, a legszélesebb rétegeket megszólítva jelenjen meg a turisztikai piacon. A szokásos gyermeknapi programok és gyermekkönyvhét mellet arra törekednek, hogy minden városi programnak legyen a legkisebbeket megszólító kínálata is.

Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a füredi Vaszary Galériában tavaly 40 százalékkal nőtt a látogatók száma az előző évhez képest és az idén további növekedésre számítanak. Az idei tárlatok közül kiemelte a március 19-én nyíló, Pusztán fekete vonalakkal című Dürer-tárlatot, amelyen 83 metszet látható majd. A nyáron nyílik a Pintér Galéria aukciós kiállítása, lesz Vasarely-tárlat, valamint Rippl-Rónai József művészetét bemutató kiállítás is.