Befejeződött a mecseki barlangok felújítása

Forrás: turizmus.com

 2019. március 11. 16:15

Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, köztük az Abaligeti-barlang és a Tettyei-mésztufabarlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését célzó projekt megvalósítása.

A projekt keretében az élettelen természeti értékekkel kapcsolatos fejlesztések valósultak meg. A 2018-ban több mint 53 ezer látogatót fogadó Abaligeti-barlangban korszerűsítették a világítási rendszert, elvégezték a szükséges kőzetállékonysági megerősítéseket, valamint kiépítették a barlangi patakot, a barlang levegőjét, élővilágát nyomon követő monitoring rendszert. Tavaly közel 13 ezer látogatót fogadott a Tettyei-mésztufabarlang, ahol ugyancsak korszerűsítették a világítási rendszert, valamint átadtak egy új, interaktív kiállítást is, amely 2018-ban elnyerte az Év digitális ökoturisztikai élménye díjat. Egyúttal mindkét barlang bejárati környezete is megújult.

A Denevérmúzeum az abaligeti barlang mellett

Fotó: abaligetibarlang.hu

A projekt részeként lezárták a Mecsek és a Villányi-hegység területén 11 barlangot és üreget, valamint a Szársomlyón három egykori bauxittárót. A lezárások célja a denevérek élőhelyének védelme és a személyi biztonság megteremtése volt. A lezárásokat úgy végezték, hogy az a területen élő denevérállomány mozgását nem korlátozza.

A védett földtani értékek közül a cserkúti Czana-dombot, a magyaregregyi Vár-völgy tanösvényt, valamint a villányi Templom-hegyen található földtani alapszelvényeket érintette a projekt. Ezen természeti értékek alaposabb megismerését teszik lehetővé a projekt keretében megújult, frissített tartalommal ellátott tanösvénytáblák. A villányi Ammonitesz-tanösvényhez kapcsolódóan parkoló épült, továbbá a tanösvény állomásai között pihenőpontokat alakítottunk ki a turisták számára.

A projekt eredményeként közel 350 hektár kiterjedésű élőhely került jobb védettségi állapotba. A projekt megvalósítása 158,27 millió forint Európai Uniós vissza nem térítendő támogatás felhasználásával történt.

 


Kapcsolódó cikkek