Befejeződött a Millenáris átfogó megújításának első üteme

Forrás: turizmus.com

 2017. december 15. 12:20

Az egykor világhírű, XIX. századi gyártelepből a környezetébe illeszkedő, a hely szellemiségét őrző, XXI. századi központ jön létre - adta hírül az NGM.

A most átadott parkrész az első eredménye annak a fejlesztésnek, amelynek során újjászületik Bel-Buda egyik legfontosabb közösségi, kulturális és turisztikai tere – jelentette ki Varga Mihály a Millenáris átfogó megújításának első ütemét bemutató sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője elmondta, a gazdasági eredmények teszik lehetővé, hogy a kormány helyi kezdeményezéseket tud támogatni országszerte - adta hírül közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Láng Zsolt, Császár Dániel, Varga Mihály, Glázer Tamás

Fotó: Millenáris

A minden elemében átalakuló mintegy hathektáros bel-budai terület több lépcsőben újul meg – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a 2001 óta működő Millenáris a városrész egyik legnépszerűbb közösségi tere és rendezvény helyszíne, amelynek parkját most a lakossági igényeknek megfelelően felújították.

Ez azonban csak az első, de már látható, birtokba vehető részlete a Millenáris megújulásának – tette hozzá kiemelve, hogy a Széllkapu-projekt keretében jelenleg is folyamatban lévő munkák végeztével egybefüggő zöld park jön létre a Margit körúttól egészen a Marczibányi térig.

Megszépült

Fotó: Millenáris

Az országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy a kormánytámogatással megvalósuló beruházás a városrész környezetét és arculatát teljes egészében megváltoztatja. Mint fogalmazott: enyhíteni kívántuk Buda egyik legforgalmasabb területének környezeti terhelését, illetve olyan zöld övezet kialakítása a célunk, amely a rekreációt is szolgálja.

Császár Dániel, a Millenárist felügyelő Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: a Millenáris újjászületésével új „kreatív városnegyed” jön létre. Az épülő Nemzeti Táncszínház a művészeti kreativitásnak, a startup campus a kreatív vállalkozásoknak, a Millenáris programjai a kreatív időtöltésnek adnak teret. Az egykor világhírű, XIX. századi gyártelepből a környezetébe illeszkedő, a hely szellemiségét őrző, XXI. századi központ jön létre – fogalmazott.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester az önkormányzat, a főváros és a kormány példamutató együttműködésére hívta fel a figyelmet. Jelezte: a Millenárist körbevevő bel-budai utcákat és a tereket az önkormányzat, a közeli Széll Kálmán teret pedig a főváros újíttatta fel. Ezt egészíti ki a kormánytámogatással megvalósuló Millenáris-fejlesztés.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: 2001-es megnyitása óta a Millenáris közel 10 millió vendéget fogadott, és 1500 rendezvény helyszíne volt. A most átadott parkrész jól példázza, hogy milyen lesz a megújult Millenáris, amely fontos rendezvényhelyszíne a fővárosnak, de családi, pihenő, szórakoztató és szolgáltató jellegét is erősíteni szeretnék – tette hozzá.

A fejlesztést bemutató videó ezen a linken érhető el.