Bélapátfalva lendületben

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. január 11. 12:07

A korábbi évekhez képest tavaly sokkal többen fedezték fel Bélapátfalvát. A bükki kisvárosban több ezer turistát fogadtak.

2017 januárjában alakult meg a Bélapátfalvai Kulturális-, Turisztikai- és Média Kft., amely ügyvezető igazgatója, Mezőné Kovács Edit irányításával az utóbbi időben jelentősen hozzájárultak a város hírnevének erősítéséhez. Az elmúlt időszakban speciális programokkal és fejlesztésekkel tették ismertebbé Bélapátfalvát. Az átfogó munka, a tudatos marketing, az együttműködés eredményeként 2018-ban közel 13 ezer turista kereste fel a város legkiemelkedőbb látványosságát, a műemlék apátsági templomot. Nőtt az iskolai kiránduló csoportok száma is, a nekik ajánlott Kincsvadász programnak köszönhetően.

2018-ban 13 ezeren látogatták meg bélapátfalvai apátságot

Fotó: Mentusz Károly

A felnőttek körében viszont az éjszakai idegenvezetés bizonyult a legnépszerűbbnek. Az ország különböző részeiből érkezett vendégek a város végében levő parkolóból indultak el és az erdei ösvényen fáklyás menetben haladtak az apátságig. A templomban mécsesek és gyertyák százai világítottak. A program idegenvezetéssel párosult és orgonahangversenyt is hallgathattak barokk művekből. A megnövekedett turista forgalomhoz nagymértékben hozzájárult a Bélkő-tanösvény is, ahol két és fél órás túrát tehettek az érdeklődők. A tetőről pedig tiszta időben hazánk egyik legszebb panorámáját fedezhették fel. Láthatták a magas Tátrát és a Tisza vonalát is. Ez a tanösvény egyébként hazánk egyetlen olyan komplex helye, ahol a védett növények ás állatok mellett, a különböző kőzetfajtákat, illetve földtörténeti korok rétegződéseit is megismerhetik az érdeklődők. A város horgász tava is kedvelt családi kirándulóhelynek bizonyult, ahol a nyáron kiemelt szórakoztató programokat szerveztek. Sokan láthatták a Gesztenyés házban a városi összefogással bemutatott bélapátfalvi keménycserép kiállítást is. Ezt idén december végéig még megtekinthetik az érkezők. Népszerűnek bizonyult főleg a zarándokok körében a Gilitka-kápolna Anna-napi búcsúja, amelyre szintén nagy számban érkeztek vendégek.

Sok turista megfordult a Bélkőhegy tanösvényén is

Fotó: Mentusz Károly

A városban 2018-ban számottevően nőtt a vendégéjszakák száma, amelyhez hozzájárultak a tavaly nyitott újabb szálláshelyek is. Mezőné Kovács Edit arról is tájékoztatott, hogy kft. megalakulása óta eltelt két évben sikerült megteremteniük a turizmus további fejlesztéséhez szükséges alapokat Bélapátfalván. A következő években már ezekre építhetnek.

Az idén tavasszal kezdik el a Gesztenyés kiállítóház udvarán a közösségi kemencét építeni, amelyet Húsvétkor avatnak fel. Ennek a költségét a település lakói adták össze, miután téglajegyet vásároltak. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a következő időszakban a gasztronómiai programok egész sorát rendezhessék meg. Így a kenyértől a pitéig, a kelt kalácstól a disznótorosig sokféle ételt sütnek majd. Az apátsági templomban tartják a nyári Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál nyitó hangversenyét, júliusban pedig a tó partján rendezik a Bélkő Fesztivált, amelyen a szomszédos települések is művészeti csoportokkal vesznek részt.