Berlin 11 millió vendégéjszakával zárta 2022 első felét

Forrás: turizmus.com

 2022. augusztus 23. 15:22

Folyamatos fellendülést érzékel Berlin 2022-ben, sorra térnek vissza a nemzetközi utazók a városba, ahol az első hat hónapban 4,36 millió vendéget fogadtak, akik mintegy 11,15 millió vendégéjszakát töltöttek el a város szállodáiban.

A Berlin-Brandenburg tartományi statisztikai hivatal által közzétett adatokból kiderült, hogy a fél év alatt júniusban volt a legnagyobb vendégforgalom Berlinben. Mostanra a város érkezések tekintetében a válság előtti szint mintegy 65 százalékát, a vendégéjszakákban pedig mintegy 70 százalékát építette vissza – közölte a visitBerlin.

Ugyan a vendégéjszakák 64 százalékos részesedésével Németország továbbra is a legfontosabb piaca Berlinnek, de egyre több nemzetközi vendég tér vissza a német fővárosba. Míg 2021-ben a nemzetközi vendégek a vendégéjszakák mindössze 29 százalékát tették ki, addig 2022 januárja és júniusa között ez az arány már 36 százalékra emelkedett. Az Egyesült Királyság, Hollandia és Spanyolország az idei év első felében a legfontosabb európai piacok közé tartozott. A legerősebb tengerentúli piac az USA volt.

Berlinben 2022 első hat hónapjában 4,36 millió vendéget fogadtak, akik mintegy 11,15 millió vendégéjszakát töltöttek el a város szállodáiban

Fotó: 123rf.com

A német főváros nemzetközi szinten is megállja a helyét: Berlin mint úti cél idén júniusban 80,4 százalékos szállodai kihasználtsággal rendelkezett. Más országokkal összehasonlítva a német főváros ezzel megelőzi Lisszabont (80,1 százalék), Párizst (80,0 százalék), New Yorkot (79,6 százalék) és Londont (78,5 százalék) is, és épp hogy lemarad Barcelona (84,3 százalék) mögött.

A berlini turisztikai attrakciók vendégforgalma is pozitív tendenciát mutatott az első félévben. A "Visitor Insight" piackutató eszköz szerint a színházak látogatottsága csaknem a 2019-es szinten volt. A múzeumok, emlékhelyek és turisztikai látványosságok pedig mindössze 25 százalékkal kevesebb vendégről számoltak be, mint a koronavírus előtti évben. Június különösen erős hónap volt számukra.

Berlin turisztikai statisztikái 2022 első felében
Küldő ország Vendégek Változás 2019-hez képest (%) Vendégéjszaka-szám Változás 2019-hez képest (%)
Németország (64%) 2,989,772 -27,5 7,132,691 -20,2
Nemzetközi (36%) 1,372,280 -46,3 4,017,205 -43,9
Összesen 4,362,052 -34,7 11,149,895 -30,8


A visitBerlin a gazdasági, energiaügyi és közvállalati szenátusi főosztállyal közösen több kampányt is folytatott a berlini turizmus és a kongresszusi gazdaság újraindítása érdekében.

A "Visit the world of Berlin" nyári kampány jelenleg is folytatódik, és felhívja a figyelmet a német főváros nyári szezonjára, programjaira. Emellett pedig a "Going local Berlin" tematika marketingjét is elkezdték erősíteni, illetve áprilistól kezdve a visitBerlin média roadshowja járja Európát és Amerikát, hogy a világ újságíróit megismertesse a berlini hírekkel.

A "Tell me, Berlin" kongresszusi kampányt a konferencia- és kongresszusi szegmens fellendítésére dolgozták ki. A jelenleg előkészítés alatt álló nemzetközi turisztikai és rendezvénygazdasági ágazati rendezvényekre mintegy 800 résztvevőt várnak Berlinbe az utazási és kongresszusi ágazatból.