Bernstein-maraton a Müpában!

Forrás: turizmus.com

 2017. november 13. 11:02

Egy nap, tizenegy koncert, 500 perc tiszta zene. Tizenegyedik közös zenei maratonját szervezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2018. február 4-én.

A nap főhőse ezúttal az amerikai álom klasszikusa, Leonard Bernstein lesz, mellette a 20. századi amerikai zene legnagyobbjainak művei szólalnak meg.

Bernstein, aki éppen 2018-ban lenne 100 éves, kora ikonikus hangjává vált, eklektikus kompozícióiban keveredik a jazz, a zsidó dallamok és a színházi zene, de bármit is írt, elsődleges célja a kommunikáció volt. Életművéből hallhatunk humoros és lelkesítő politikai nyitányt, zsoltárokat és motettákat, megszólal egyik legnépszerűbb műve, a Szimfonikus táncok a West Side Storyból, a Kennedy elnök özvegyének kérésére született drámai Mise néhány részlete, a Jeremiás próféta történetét feldolgozó 1. szimfónia, és egyik legkomolyabb társadalomkritikus operája is, a Trouble in Tahiti, melynek nem csak a zenéjét, de a szövegét is ő maga írta.

Egy nap, tizenegy koncert, 500 perc tiszta zene

Fotó: Müpa

„Nincs olyan ága a zenének, amit Leonard Bernstein ne próbált volna ki, és mindegyikben mester. Leonardói reneszánsz jelenség” – mondta a magyar származású Oscar-díjas amerikai zeneszerző, Rózsa Miklós, akivel Fischer Iván karmester, a maraton művészeti vezetője is egyetért. „Sokoldalú volt: zeneszerző, karmester, népnevelő, humanista, igazi mély gondolkodó. Tőle tanultam, hogy a zene nem szakbarbárok versenyarénája. Sosem felejtem el ezt a mondatát: nagyon szeretem a zenét, de az embereket még jobban szeretem.”

„Bernstein televíziós ismeretterjesztő zenei sorozata nem csupán számomra, de egy teljes generáció számára jelentett sosem felejthető találkozást a zeneművészet rejtelmeivel. Bernstein életművének gazdagsága egyszerűen lenyűgöző, az idei maraton pedig ezt a zseniális sokszínűséget ünnepli reggeltől éjszakáig” – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, kiemelve, hogy a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen életre hívott maraton minden évben kitüntetett, különleges nap a Müpában, valódi, az egész épületet betöltő intenzív közösségi élmény a nézők és a szakma számára is.

Leonard Bernstein végtelen sokoldalúságát a magyar zenei élet legizgalmasabb szereplői mutatják meg. A maratoni élményről a Budapesti Fesztiválzenekar, a Pannon Filharmonikusok, az Amadinda Ütőegyüttes, az ÓbudaiDanubia Zenekar, a Szent Efrém Kórus, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok és a Modern Art Orchestra gondoskodnak. Mellettük hallhatják muzsikálni Várdai Istvánt legendás Stradivari-csellóján, amelyen korábban Jacqueline du Pré játszott. Érkezik DejanLazić, az eredeti és friss szemléletű horvát zongoraművész, a Metropolitanben is otthonosan mozgó amerikai tenor, Paul Appleby pedig önálló dalestet ad a maratonon.

Bernstein darabjai mellett a 20. századi amerikai zene nagyjainak műveiből áll össze a műsor. Hallhatjuk a jazz és a klasszikus zene egyesítésének egyik leghatásosabb darabját, George Gershwin Kék rapszódiáját, amely már a bemutatóján is elképesztő siker volt. Scott Joplin ragtime-ja az Oscar-díjas A nagy balhé című filmből lehet ismerős. A „jazz miniszterelnökének”, Ferde Grofének filmszerű zenéje végigrepít a Grand Canyonon, Samuel Barber szenvedélyes, melodikus Adagiója igazi közönségdarab. Mindezeken túl az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, a Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban pedig kiállítás várja a maratonra érkezőket.

Kapcsolódó cikkek