Betlehemtől mesemoziig a győri Adventi Fesztiválon

Forrás: MTI

 2015. november 13. 12:47

Mintegy százötven programot rendeznek az idei Adventi Fesztivál keretében Győrben november 27. és december vége között két helyszínen, a Dunakapu téren és a Széchenyi téren.

A programokat ismertető sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy a Széchenyi tér a meghitt, szakrális hangulat helyszíne lesz a mindenki karácsonyfájával, az adventi koszorúval, a betlehemmel, a fényjátékkal, az állatsimogatóval és a kisvasúttal.

A Dunakapu téren negyvenszer tizennyolc méteres jégpályát állítanak fel, amely január végéig üzemel majd, emellett lesz állatsimogató, körhinta és hóember is. A kulturális programokat mindkét helyszínen és a Megyeház téren is kézműves kirakodóvásár egészíti ki.

Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei székhely a hagyományok őrzése terén kiemelkedik a régióban, a turizmusban betöltött teljesítménye pedig kiváló egész évben. Tavaly a vendégéjszakák száma 340 ezer volt, idén az előzetes becslések szerint húszezerrel több lesz.

Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Fesztivál és Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója a programokat részletezve elmondta, az adventi időszakban a Széchenyi téren minden pénteken, szombaton és vasárnap kínálnak kulturális programokat. A legkisebbeknek vasárnap délelőttönként gyermekkoncerteket is tartanak. Ezúttal is megrendezik a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, ahol a magyarországi csoportok mellett Erdélyből és Szlovákiából is érkeznek betlehemesek. A Dunakapu téri mesemoziban népszerű gyermekmeséket vetítenek majd.

Az Adventi Fesztivált záró Szilveszteri Vigasságokat szintén a Dunakapu téren tartják, , ahol a Maxisun és a Star Machine zenekarok adnak majd koncertet.