BFT a Balaton turizmusáért

Forrás: MTI

 2016. május 23. 16:30

Ha az uniós operatív programok keretén belül sikerül a balatoni fejlesztési programot megvalósítani, akkor nem emel kifogást a támogatások ellen Brüsszel – számolt be Dányi Gábor a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) május 20-i ülésén, Siófokon.

A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára beszámolójában kitért arra, hogy zajlik az unió meggyőzése arról, a balatoni iszapkotrás is kaphasson támogatást. A régió közlekedési programjáról szólva elmondta, hogy a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy közötti vasútvonal felújításának támogatási szerződését megkötötték. A közbeszerzés is lezárult; az előre tervezett 44 milliárd forint helyett 72 milliárd forintos nyertes ajánlattal.

A Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítására szintén megkötötték a támogatási szerződést, és kiválasztották a legolcsóbb ajánlatot tevő nyertes kivitelezőt. A Badacsony–Fonyód között tervezett komppal kapcsolatban arról számolt be, további egyeztetésekre és előkészítésre van szükség ahhoz, hogy ezt a fejlesztést az operatív programok keretében lehessen megvalósítani, hiszen a bizottság csak akkor támogatja.

Bóka István, a BFT elnöke kifejtette, a legjobb az lett volna, ha önálló Balaton-programot fogadott volna el az unió, és az erre szánt 280 milliárd forintot a helyiek által megfogalmazott célokra lehetne fordítani. Az operatív programok keretében az eredeti balatoni fejlesztési tervek mintegy 70-80 százalékát lehet megvalósítani. Hangsúlyozta, a lényeg az, hogy életképes programok kellenek a balatoni források megszerzéséhez. Egy-egy területre az eredetileg tervezettnél több is juthat az átcsoportosítások révén. Annyi már szinte bizonyos, hogy a gazdaságfejlesztési és a vidékfejlesztési program forrásaiból többet is el tud hozni a kiemelt üdülőrégió, mint amit eredetileg nevesített a balatoni program.

A balatoni régióban a turizmusfejlesztésre lenne a legnagyobb igény, amit viszont az operatív programok kevésbé támogatnak. Emiatt nem, vagy jóval kevesebb támogatáshoz juthatnak a szálláshely-, a fürdő-, a témapark-, vagy az egyéb attrakciófejlesztések.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára beszámolt a területét érintő jogszabályi változásokról. Beszélt arról a kormányzati szándékról, hogy külön főépítésze legyen a Balaton régiónak.

Az ülésen többen aggályukat fejezték ki a zártkerti ingatlanok beépíthetőségét 3-ról 10 százalékra emelő, hamarosan megjelenő jogszabály miatt. Bóka István szerint ennek komoly árfelhajtó szerepe lesz az üdülőövezetben. A BFT elnöke kezdeményezte a Balaton törvény napirenden lévő módosítása kapcsán, hogy a közvetlen tóparti ingatlanok esetében lehessen valós elővásárlási joga az államnak vagy az önkormányzatoknak.