Bizonytalan időre bezár a debreceni Aquaticum fürdő

Forrás: turizmus.com

 2020. március 12. 18:42

A debreceni fürdő a helyi önkormányzati intézkedés szerint határozatlan ideig nem fogadhat látogatókat. Ausztriában a locsmándi fürdő három hétre zár be.

A debreceni polgármesteri hivatala által március 12-én kiadott, az önkormányzati vállalatokra – így a Debreceni Gyógyfürdő Kft.-re is – vonatkozó intézkedés alapján az Aquaticum Termálfürdő március 13-tól határozatlan ideig nem fogadhat látogatókat – tudatta Facebook-oldalán a fürdő. Emiatt a március 14-re és 15-re meghirdetett Tavaszköszöntő Szaunamaraton program is elmarad.

Országosan még nem rendelték el a fürdők bezárását

Fotó: 123rf.com

Eközben a honlapján megjelent közlemény szerint az ausztriai locsmándi (Lutzmannsburg) Sonnentherme fürdő is bezárt – egyelőre március 13-tól április 3-ig. „Mindössze elővigyázatossági intézkedésről van szó, amely jelzi, hogy a fürdő felelősséget érez vendégei iránt” – szól a közlemény.