Rekord látogatószámmal zárta a nyarat a Bobo Fun Park

Forrás: turizmus.com

 2022. szeptember 06. 17:02

Túl a nyitás első évén, az üzemeltetők összegezték a tapasztalatokat. Augusztusban már több mint tízezer látogató érkezett a Balatontól 6 km-re található létesítménybe. A második nyár 42 százalékkal több látogatót vonzott, mint az első évi vakációs időszak.

Folyamatosan növekedő nyári érdeklődés mellett csaknem 24 ezer látogató döntött úgy júniustól augusztusig, hogy a Bobo Fun Parkot választja kikapcsolódása helyszínéül. Az elmúlt időszak azt is megmutatta, hogy van helye az olyan szórakozási formának, ahol a családtagok együtt kapcsolódnak ki.Az adrenalinaréna kialakításának köszönhetően a szülők is kiléphetnek a játszóházakban megszokott felügyelő szerepkörből, és aktívan bekapcsolódhatnak a játékba – mondta el lapunknak Kutai Dóra, a parkot üzemeltető Kolping Hotel Spa & Family Resort marketingvezetője.

Többször is kikerült a „megtelt" tábla a balatoni régió új élményközpontjára a nyáron

Fotó: Bobo Fun Park

A szakember emlékeztetett rá, hogy az alsópáhoki Kolping Hotel üzemeltetőinek új projektjeként épült meg a Bobo Fun Park a hotel közvetlen szomszédságában, ahol 30 attrakció várja a látogatókat. Az építés célja volt, hogy a nagyobb gyermekes családok se nőjék ki kedvenc szállodájukat, és a környéken lakóknak, valamint a kirándulóknak is időjárásfüggetlen szórakozást garantáljanak.Bár a Kolping Hotel lakói előnyökkel használhatják az élményközpontot, a látogatók többsége (79%) mégsem innen, hanem a Balatonnál nyaralók és a környéken lakók közül került ki a nyáron.Az időjárás változása jól nyomon követhető a napi látogatószámban is. Az esőnapokon szinte biztosan nem lehetett bejutni előre váltott online jegy nélkül. A visszatérő vendégek pedig gyorsan rájöttek, hogy a kánikulai napokra is jó megoldás lehet a 3000 négyzetméteres fedett, klimatizált aréna. A nyár elején osztálykirándulós csapatoktól volt hangos a játéktér, majd a szünet során sorra jelentek meg a  különböző táborok egy izgalmas napot keresve.

Az őszre akciókkal és eseményekkel készülnek a Bobo Fun Parkban. A tavalyi nagysikerű Halloween-parti folytatódik, de újdonságként lesz lehetőség megismerkedni a fejlesztő  terápiás mászással is, amit kifejezetten ajánlanak a figyelemzavarral, koncentrációs, mozgáskoordinációs problémákkal, küzdő kisiskolásoknak és szüleinek.A park már bizonyított szülinapi zsúrokon, csapatépítő tréningeken is. A Bobo Fun Park mellőzi a klasszikus céges csapatépítők valamennyi közhelyét és valami radikálisan újat kínál. A mozgás és az interaktivitás párosítása akkor is beválik, ha fel kell rázni a csapatot, emlékezetesen zárni az évet vagy együtt kiereszteni a gőzt – fogalmazott Kutai Dóra.